Péntek, 2018. július 20., 04.18

Magyar oktatás képekben

A magyar oktatásról készült fényképkiállítás megnyitójára került sor május 28-án Resicabányán, a Magyar Házban. Tóth János összegyűjtötte az egykori tanárok, tanítók fényképeit, a végzős osztályok csoportképeit, a tablókat és röviden ismertette az ezekből készült kiállítást. 

Incze Ferenc tanító  megromlott egészségi állapota miatt nem volt jelen, írásos üzenetet küldött régi diákjainak. A jelenlevők láthatták az egykori iskola épületének alapkőletételéről, 1927-ből  készült fényképet, az oktatás fénykoráról majd az összevont osztályokról készült fotókat, valamint régi bizonyítványt is. Bálint Erzsébet, a Platanus Egyesület elnöke néhány mondatban ismertette a magyar oktatás helyzetét a kezdetektől, majd szó esett a mai helyzetről is. A  számú jelenlevők megfigyelhették, hogy már a nyolcvanas években is összevont elemi  osztály működött a magyar tagozaton. A helyzet azóta sem változott. Néhány jelenlevő diák, akik egykor a magyar iskola padjaiban tanultak, megemlítették melyik évben végeztek s hogy akkor éppen hol, melyik iskola épületében volt a magyar tagozat.  A kerekasztal beszélgetés kávé és sütemény mellett folytatódott.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'