Fölszálott a páva

JelenHaz
Szombat, 2019. október 19., 05.54

Magyar testvértelepülést szeretne Demsus

Magyar testvértelepülési kapcsolat kialakítást fontolgatja Demsus község polgármestere. A Retyezát aljában, hét gazdag történelmi hagyatékkal rendelkező falut adminisztráló községközpontban a napokban látták vendégül a Vas megyei önkormányzat néhány képviselőjét.


Akkor vetődött fel a gondolat, hogy testvértelepülési kapcsolatot alakítsunk ki egy magyarországi községgel. Egyelőre nem konkretizálódott, hogy melyik település jöhet szóba, de a Vas megyeiek megígérték, hogy segítségünkre lesznek ennek kiválasztásában is, illetve közvetítő szerepet is vállalnak – közölte tegnap Sorin Stefoni, demsusi polgármester. Mint kiderült, az általa vezetett településnek jelenleg egyetlen testvérvárosi kapcsolata sincs. Igaz, rengeteg turista fordul meg e vidéken, különösképpen a XIII. századi templomot látogatják, mely egyike a legrégibb görögkeleti templomoknak Erdélyben. De sokan keresik fel a községet a területén megmaradt gyönyörű kúriák és későközépkori templomok miatt is. Így magyarokkal, németekkel, franciákkal egyaránt kapcsolatot tartunk fenn és voltak már közös kulturális akcióink, de testvértelepülési szerződést még senkivel sem kötöttünk – mondja Demsus polgármestere, aki különösképpen a turizmus és a kultúrkapcsolatok terén látna fantáziát a magyarországi kapcsolatban. Ezenkívül diákok cseretáboroztatását is megszervezhetnénk, annál is inkább, hogy mi itt a Retyezát aljában nagyszerű hegyi túrákat kínálhatunk a magyar diákoknak, a mi gyerekeink viszont a nyugat-magyarországi Vas megyében  kihasználhatnák az alföldi termálvizes strandokat – vetíti előre az együttműködési lehetőségeket Demsus polgármestere.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Bódis Miklós / Péntek, 2008. augusztus 15., 14.17 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A polgármester Úr által igazgatott község területén valamennyi "megmaradt gyönyörű kúria" és "későközépkori templom " tönkrement,beszakadt.Évek óta arra sem képes,hogy az l lelkes XIV.századi pestényi templom kerítésének megjavításában segítsen többszöri felkérésre.A Demsusi templom jelenlegi állapota sem az önkormányzat érdeme.Reméljük,hogy ebből a kapcsolatból tanul is valamit.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'