Magyarországi előadókat, szakembereket kérdezhet

Írta:
2018. november 6. 17:04 (kedd) /

A Pro Schola Csiky Gergely Egyesület ezúttal a szülőket szólítja meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyertes pályázatának köszönhetően, melynek címe: Tájékozott szülő – boldog gyermek, avagy amikor a szülő is jár iskolába. A pályázatnak köszönhetően három neves magyarországi szakember érkezik a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermébe három különböző alkalommal előadást tartani – tájékoztatta a Nyugati Jelent Bíró Emese, a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület elnöke.

„Az iskola ügyesen foglalkozik azzal, hogy a gyerekeknek és a pedagógusoknak is plusz tréningeket, foglalkozásokat szervezzen. Gondoltunk egy nagyot, hogy ebből mi szülők se maradjunk ki, és megírtunk/leadtunk egy pályázatot, amit sikeresen bíráltak el. Ez azt jelenti, hogy nagyon jó kis előadásokat fogunk tartani három részben a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében” – mondja Bíró Emese.

Első körben már ebben a hónapban, november 27-én Szegedről érkezik dr. Dochnal Roberta Beatrix gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos, aki egy interaktív, beszélgetéssel egybekötött előadást fog tartani „serdülő a családban a szakember szemével” témában.

„A sorozat folytatásaként, december 7–8-án, pénteken és szombaton másfél napos képzést tartunk Major Zsolt Balázs budapesti pszichológus irányításával, melynek témája az önismeret, a kommunikáció és a konfliktuskezelés. Ezen a tanfolyamon való részvétel korlátozott létszámú. És végezetül december 12-én Gyuláról jön hozzánk Szicsek Margit tanácsadó szakpszichológus, főiskolai docens, előadásának címe: Amit a generációs különbségekről tudni kell” – teszi hozzá az egyesület elnöke.

A Csiky Gergely Főgimnázium vezetősége támogatja az előadássorozatokat.

„Nagyon örülünk annak, hogy ilyen lelkes szülőbizottság van mellettünk, egész más így együtt dolgozni, hogy van támogatásunk, és hasonlóan gondolkodunk, hiszen mi is nagyon fontosnak tartjuk a képzéseket, előadásokat, a tanároknak évente többször is szervezünk, tartunk ilyeneket. Az biztos, hogy a szülőknek is nagyon hasznos, hogy szakembereknek személyesen konkrét kérdéseket tudnak feltenni gyermekneveléssel, különböző konfliktushelyzetek megoldásával kapcsolatban” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Tóthpál Renáta aligazgató.

Hozzászólások