Szerda, 2017. november 22., 16.44
Márton-napi lámpás felvonulás Arad-Ségában

Más felekezetűek is tisztelik a hagyományt

Az utcai félhomályban világító lampionokkal vonultak a templom felé
Az utcai félhomályban világító lampionokkal vonultak a templom felé
Amint azt a Hitélet rovatunkban előre jeleztük, Toursi Szent Márton tiszteletére ma 18 órától az arad-ségai római katolikus egyházközségben Márton-napi lampionos felvonulást szerveztek az Aurel Vlaicu Általános Iskola tanulóinak, pedagógusainak, illetve a gyermekek szüleinek a részvételével. A világító lampionosok az Aurel Vlaicu főútnak a városból kivezető jobb oldali járdáján énekelve vonultak el a Fortuna üzletközpontnál lévő gyalogátkelőig, ahol áttértek a katolikus templom felöli oldalra, ahol ugyancsak a járdán visszavonultak a templomig, majd betértek oda. A lampionosokat ft. és ns. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános fogadta. A vezetésével magyarul, románul és németül imádkoztak, énekeltek, majd a diákoknak Szent Mártonnal kapcsolatos kérdéseket tett fel. A Közel félórányi szertartás közös imával, énekkel zárult, majd a főesperes-plébános a gyermekeket a parókia udvarán feltálalt meleg teára, süteményre hívta. A Szent Márton-napi lámpás felvonulás hagyománya a más felekezetűek körében is népszerűnek tűnik, hiszen a járókelők, sőt az autósok is megbámulták a lampionos felvonulókat. 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu