Matula elégedett

„Ezek a jelek bebizonyítják, hogy a Ryanair által a megyei önkormányzatra gyakorolt nyomásnak kizárólag pénzügyi okai voltak” – nyilatkozta Iosif Matula, az Arad Megyei Önkormányzat alelnöke, miután megtudta, hogy az Aradról távozó Ryanair bejelentette, az üzemanyagárak emelkedése miatt téltől 120 járatát törli a dublini reptérről. „Csak azt sajnálom, hogy egyesek megpróbálták elferdíteni a valóságot, megtéveszteni a közvéleményt az üggyel kapcsolatban” – tette hozzá az alelnök.
A Ryanair egyébként, rövid jelenlétet követően július 15-től függesztette fel aradi járatait, amit azzal indokolt, hogy a megyei önkormányzat nem volt hajlandó ingyen hirdetni a fapados légitársaság szolgáltatásait, útjait.
Matula úgy tudja, a Ryanair nem csupán Arad esetében alkalmazott hasonló módszereket, ezzel próbálva pótolni az üzemanyagár emelkedéséből fakadó költségnövekedését.













