Szombat, 2017. december 16., 01.39

Meggyújtották a fényeket a város karácsonyfáján

Meggyújtották a fényeket a város karácsonyfáján
Meggyújtották a fényeket a város karácsonyfáján

December 5-én koraeste megtelt a Polgármesteri Hivatal előtti tér, kíváncsi tekintetű gyermeksereg – szülők, nagyszülők kíséretével – nyüzsgött a színpad előtt a Mikulást várva, és azt, hogy felgyúljanak az ünnepi fények a város hatalmas karácsonyfáján.

A közel húsz méter magas karácsonyfát már december 2-án megszokott helyére állították, a Polgármesteri Hivatal elé, és majdnem ezer méter fényfüzérrel, valamint több tucat hópehely formájú égővel díszítették fel.

A Polgármesteri Hivatal által kiadott közlemény szerint 18 órakor kellett volna felkapcsolják a fényeket, majd utána lépett volna színpadra Andreea Bălan román popénekesnő, a valóságban azonban ez fordítva történt.

A szervezők valamiért azt gondolták, hogy egy ilyen jellegű esemény – melyet leginkább a gyermekek vártak lelkesen – hiteles „beharangozója” lehet Andreea Bălan, aki csapatával együtt kissé hiányos öltözetben szórakoztatta (?) a díszkivilágításra és Mikulásra váró közönséget.

A koncert után, tizenkilenc óra körül aztán felkapcsolták a fényeket a város karácsonyfáján Gheorghe Falcă polgármester és lánya, Ana Maria, valamint Călin Bibarţ alpolgármester és Sergiu Bâlcea, a megyei tanács alelnöke jelenlétében. Természetesen megérkezett a Mikulás is, aki ajándékokkal lepte meg a jelenlévő gyermekeket.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu