Fölszálott a páva

Hétfõ, 2018. november 19., 02.41
Folyik a Csiky dísztermének építése

Megkezdték az alapok kiásását

A műhelynek már hűlt helye
A műhelynek már hűlt helye

Nem sokkal azután, hogy befejeződtek az érettségi vizsgák, megkezdték az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport épületének bővítését.

Az építkezés bontással kezdődött, ugyanis el kellett tüntetni az iskola és a Jelen Ház között húzódó műhelyt és raktárt. Ennek helyén már megkezdték a kétemeletes új szárny alapjainak a kiásását is.

A bővítés során dísztermet kap az iskola, emellett egy közösségi teremmel (a kettő egybenyitható lesz), könyvtárhelyiséggel, a két felső szinten három-három tanteremmel, a beépített tetőtérben tanári szobákkal és módszertani kabinetekkel gazdagodik majd az intézmény; a régi és az új épületet egy első emeleti függőfolyosóval kötik össze. A tanévkezdésig mindenképpen szeretnék elvégezni azokat a munkákat, amelyekhez nehéz munkagépek használatára van szükség, hogy minél kevésbé zavarják majd az oktatást.

A terv Sándor István műépítész munkája, aki hangsúlyozta, hogy az új épület homlokzatát a régi mintájára dolgozta ki, tehát egységes képet nyújt majd az ingatlan-együttes, nem üt el egyik a másiktól.

Az építésre kiírt közbeszerzési eljáráson a temesvári Confort Rt. nyerte el a megbízást. Az építkezés legtöbb három évet tarthat, de jó esetben egy-másfélév alatt befejezhetik. Az összes költség 2,8 millió lejre rúg, amiből idén a helyi költségvetésből 1,2 milliót különítenek el erre a célra, a tanügyminisztériumtól pedig 250 ezret várnak. Matekovits Mária, az iskola aligazgatója szerint az új tantermek létesítésével felszabadulnak helyiségek a régi épületben, és megszűnik a délutáni tanítás. Az ingatlan egyébként a római katolikus egyház tulajdona, az adta 49 évre koncesszióba az aradi magyar oktatásnak. Matekovits Mária szerint a temesvári megyés püspökség az elejétől kezdve nyitott volt, és támogatta az építkezést a telkén; a tulajdonviszonyokat tisztázzák, amikor eljön az ideje – fűzte hozzá.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'