Megyei bajnok a Téglás röplabdacsapata!

Írta:
2018. március 9. 17:29 (péntek) /

Megyei első helyezést ért el idén is a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum általános iskolás röplabdacsapata – számolt be Sáfár Csaba, felkészítő tanár. A tantárgyversenyként zajló bajnokságon 6 csapat küzdött a megyei címért. – Idén immár harmadik esztendeje, hogy első helyet szerzünk az általános iskolás csapatunkkal. A fiúk – Kovács Áron, Muzsi Hunor, Sólyom Sándor, Moldován Erwin, Osváth Mihály, Máté Péter, Pápai Márk, Mészáros Claudiu, Lovas Ioan és Fatiol Alexandru – nagyszerűen játszottak, továbbvive a csapatot a megyeközti szakaszra. Erre április 21–24. között kerül sor Déván. A korábbi két évben e szakaszon negyedik, illetve harmadik helyezést értünk el – számolt be Sáfár Csaba, téglásbeli tornatanár, a csapat edzője, hozzátéve, hogy e diákok a következő tanévben is számíthatnak a sport érdemösztöndíjra.

Elmondta továbbá: a tanintézmény középiskolás csapata is jól teljesített: harmadik helyezést érve el a megyei szakaszon. Nekik is öt csapattal kellett megküzdeniük a Pusztakalánban szervezett bajnokságon, és pontszámaik nyomán a III. helyre kerültek. A csapat tagjai: Goţiu Péter, Stelczner Norbert, Péter Erik, Péter Lehel, Gáspár-Barra Áron, Szabó Eduárd, Nagy Edwin, Nisztor Zsolt, Balla Tibor. Felkészítőjük Varró Éva tanárnő.

Gratulálunk mindkét csapatnak, a továbbjutóknak pedig sok sikert kívánunk a megyeközi megmérettetésen!

Hozzászólások