Csütörtök, 2018. október 18., 05.59

Megyei utakat korszerűsítenek, PNDL-forrásokból

A Temes megyei önkormányzat rendkívüli ülést tartott szerdán, amelynek napirendjén a PNDL – Országos Helyi Fejlesztési Program – forrásaiból finanszírozott megyei út korszerűsítések jóváhagyása volt. Az idei év végéig elkészülnek a korszerűsítési tervek, a megvalósításokra 2018-ban kerül sor.

A korszerűsítésre kerülő megyei utak között van a Magyarszentmárton–Szerbszentmárton közötti 593-as megyei útszakasz aszfaltozása is, amely régi álma a magyarszentmártoniaknak. „A Magyarszentmárton–Szerbszentmárton–Újpécs–Temesvár útvonal négy kilométerrel lerövidíti az összeköttetést a megyeszékhellyel – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Vajda Pál volt újvári polgármester. – Ennek a megyei útnak a korszerűsítését már évekkel ezelőtt kezdeményeztük, és sikerült is zúzott kővel leszórni, de az aszfaltozásra mindeddig nem került sor. Örülök, hogy végre ezt az útszakaszt is korszerűsítik, és rövidebb útvonalon juthatnak el Temesvárra a Magyarszentmártoniak.”

Szerbszentmártonon és Újpécsen keresztül 34,7 km a Magyarszentmárton–Temesvár távolság, míg Újváron, Csenén, Német- és Bégaszentmihályon és Ötvényen keresztül 38,5 km.

A PNDL-program keretében olyan megyei utakat is koszerűsítenek, mint az Újbázos–Bázos–Temesrékas megyei út, amely sáros időben gyakorlatilag járhatatlan volt.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'