Fölszálott a páva

JelenHaz
Szerda, 2019. november 13., 01.52

Méltó megemlékezés az erdőhegy-kisjenői református egyházközségben

Az I. világháborúban elesett helybeli hősök emlékművénél a koszorúzók társaságában nt. Papp József lelkipásztor mondott beszédet
Az I. világháborúban elesett helybeli hősök emlékművénél a koszorúzók társaságában nt. Papp József lelkipásztor mondott beszédet

Kettős ünnepet tartottak vasárnap az erdőhegy-kisjenői református gyülekezetben. Nt. Papp József helybéli lelkipásztor prédikációjában a reformáció fontosságáról és kedvező hatásairól elmélkedett. Kiemelte: a lelki megújulás, megreformálás akkor kezdődik, amikor az ember felismeri, hogy változásra van szüksége. Rámutatott, hogy a mai kor emberének van a legnagyobb szüksége a lelki megtisztulásra és megújulásra.

Az ünnepség második részében, a hagyományokhoz híven, sor került a templomkertben lévő az első világháborúban elesetteknek állított emlékmű megkoszorúzására. Rövid beszédében nt. Papp József tiszteletes kifejtette, hogy egy közösség addig tud megmaradni, ameddig emlékezni tud és akar a múltjára. Ez jövőbeli megmaradásának titka. Az erdőhegy-kisjenői református egyházközség nevében Bíró András és Göröngyi Sándor gondnokok koszorúztak, a helyi RMDSZ-szervezet nevében Kis-Nagy Zoltán és Molnár Ferenc helyezték el a megemlékezés koszorúit. Az Erdőhegyi Általános Iskola nevében koszorúzott Sime Judit igazgató, valamint Máté Erzsébet tanárnő és Csáki Margit tanítónő. A megemlékezés a nemzeti imánk eléneklésével zárult.

 

Kép és szöveg:

Molnár Ferenc

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'