Kedd, 2018. június 19., 07.50

Nagyenyedi diákok a TUDOK-on

Idén tizedik alkalommal rendezte meg a Kutató Diákok Országos Szövetsége március 26–27-én a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáját. A jubileumi esemény helyszíne a Sárospataki Református Gimnázium volt.

Mint minden évben, most is a regionális konferenciákról jutottak tovább a legjobbak. Idén a 160 résztvevő 100 előadást mutatott be.

Pénteken a megnyitón a mozgalom elindítója, Csermely Péter köszöntő beszédében elmondta: nem úgy kell tekinteni erre a nagyszabású eseményre, mint egy versenyre, hanem mint egy konferenciára; itt nem az a lényeg, hogy ki lesz az első, hanem hogy a kutató diákok minél többet tanulhassanak, akár dolgozatuk megírásakor, akár más előadásokból.

Péntek délután és szombat délelőtt a kutató diákok 15 szekcióban mutathatták be dolgozataikat: Fizika, Helytörténet-életpályakutatás, Környezetvédelem, Magyar irodalom-nyelvészet, Néprajz-művelődéstörténet, Orvostudomány-mikrobiológia, Pszichológia-szociológia, Technológia, Botanika, Egészségtan-humánbiológia, Földrajz-hidrológia, Kémia, Matematika, Történelem és Zoológia-ökológia.

Nagyenyedről Bosca Xénia az Egészségtan-humánbiológia, míg Horváth Enikő a Néprajz-művelődéstörténet szekción védhette meg dolgozatát.

Idén már 10 éves a TUDOK, így hát péntek este jubileumi ünnepségre került sor, ahol egykori kutató diákok tartottak előadást.

A TUDOKról mindenki egy szelet képzeletbeli tortával mehet haza, egy szelet tudással, egy szelettel, amiben új barátságok rejlenek. A szervezők kitettek magukért, és egy igazi nagy tortával is meglepték az egybegyűlteket.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Mihály Judit-Mária / Csütörtök, 2010. április 08., 10.09 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Gratulálunk az ügyes enyedi résztvevőknek!

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'