Péntek, 2017. október 20., 17.15
Lupény 1977

Negyven év a nagy bányászsztrájk óta

Ceauşescu Lupényban 1977. augusztus 3-án a fellázadt bányászokhoz szól (CNSAS-fotó)
Ceauşescu Lupényban 1977. augusztus 3-án a fellázadt bányászokhoz szól (CNSAS-fotó)

Negyven év telt el a kommunista rendszert megrendítő nagy Zsil-völgyi bányászsztrájk óta. 1977. augusztus elseje és harmadika között általános sztrájk tört ki a Zsil-völgyi bányákban, a felbőszült bányászok Lupényban gyűltek össze, az ottani bányánál tiltakoztak három napig. A kommunista hatalom eleinte Ilie Verdeţ akkori kormányfőt küldte le Lupényba, hogy tárgyaljon a sztrájkolókkal, utóbbiak viszont nem voltak hajlandók szóba állni vele, s Ceauşescu személyes jelenlétét követelték.

 

Szociális követelések

 

Jóllehet a rendszerváltás utáni időkben a sztrájk kommunistaellenes jellegét hangsúlyozták, a megmozdulás szociális jellegű volt. A bányászok mindenekelőtt a négyműszakos munkarend bevezetését, az 50 éves nyugdíjazási korhatár megtartását, a kőszén-kitermelési terv emberi erőforrásokhoz való igazítását, jobb és olcsóbb élelmiszerellátást és hasonlókat követeltek. A kommunista rendszer ugyanis 3 műszakos (vagyis 8 órás) munkarend bevezetését, a rokkantnyugdíj-feltételek szigorítását és a nyugdíjkorhatár megemelését tervezte, a kitermelési terveket pedig évről évre fokozták, függetlenül a bányászok számától és egyéni képességeitől. A közellátás – főleg az élelmiszerellátás – akadozott, sőt, drágításokat jelentettek be.

Mindezek elfogadhatatlanok voltak a bányászok számára, augusztus elsején szinte az összes bánya sztrájkba lépett. Több mint 10 000 bányász gyűlt össze az egész Zsil-völgyéből Lupényban, az 1929-es bányászsztrájk nyomán a város a munkásmozgalom helyi fővárosának számított. Nemcsak bányászok gyűltek össze a lupényi bánya udvarán, hanem családtagok is, de egyszerű bámészkodók is. Természetesen a beépített szekusok is a tömegbe vegyültek, árgus szemmel figyelték a történteket, és titokban fényképezték, követték a részvevőket, különösképpen a hangadókat.

 

Pofon a hatalomnak

 

A megmozdulás kiváltó okai, illetve a bányászok követelései egyértelműen szociális jellegűek voltak, politikai elemek (le a kommunizmussal, le Ceauşescuval) legfeljebb elvétve vegyültek, de már nehéz megállapítani, hogy ezek néhány hevesebb vérmérsékletű bányász egyéni bekiabálásai voltak-e, vagy a beépített szekusok tudatos provokációi.

Nyilvánvaló szociális jellege ellenére a hatalom arculcsapásnak tekintette a „munkásosztály élcsapatának” lázadását. Már augusztus másodikán leküldték Lupényba az amúgy Zsil-völgyi, munkáseredetű Ilie Verdeţ miniszterelnököt, a felbőszült bányászok azonban nem voltak hajlandók tárgyalni vele, sőt, túszul is ejtették, a lupényi bánya portásfülkéjébe zárták be.

Augusztus harmadikán Ceauşescu kénytelen volt félbeszakítani tengerparti nyaralását, és személyesen ment el Lupényba tárgyalni a tüntető bányászokkal. A Zsil-völgyét addigra a securitate már elszigetelte az ország többi részeitől. A 3 órás szabadtéri tárgyalások meglehetősen feszült légkörben zajlottak, a pártfőtitkár eleinte nem volt hajlandó engedményekre, a bányászok viszont kitartottak követeléseik mellett. Végül a diktátor elfogadta néhány követelés teljesítését, s azzal a sztrájk véget ért.

 

Megtorlás és következmények

 

Az 1977-es nagy lupényi bányászsztrájk gyökeresen megváltoztatta a Zsil-völgye arculatát és a bányászat helyzetét. Megmaradt a 4 műszakos munkarend, sőt, akkor vezették be a műszak előtti meleg ételt a bányászok számára, a nyugdíjazási feltételek sem romlottak, a bányavidék élelmiszerellátása is javult némileg. Szeptember közepétől viszont beindult a hatalmi megtorlás. A titokban elkészített fényképek alapján több sztrájkolót hurcolt meg a Securiatate, sokakat durván elvertek, néhányan, pedig fölöttébb gyanús „közlekedési balesetekben” hunytak el. A hangadókat jogi úton hurcolták meg, több éves börtönbüntetésre és a Zsil-völgye elhagyására kényszerítették. Sok bányászt bocsátottak el, a kieső munkaerőt, pedig a sorkatonaság ideiglenes bányába küldésével, illetve – főleg moldvai – szakképzetlen munkaerő toborzásával pótolták. Hasonló megmozdulások megelőzésére a Zsil-völgyét ellepték szekusokkal, akik a bányászok minden lépését figyelték, gyakran bányásznak, vagy bányamérnöknek álcázva magukat. Mindezek méretei (megtorlás, áldozatok száma, a szekus beszivárogatás) a mai napig nem derültek ki egyértelműen. A megtorlás és azt követő agymosás megváltoztatta a bányavidéket, 1989-ig nem voltak semmilyen megmozdulások, azután, pedig a bányászok a demokratikus tendenciák és a dekommunizálási kísérletek ádáz ellenségeiként váltak hírhedtté.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu