JelenHaz
Vasárnap, 2019. július 21., 11.33
Egyelőre nem zárja le a 7-es országutat

Nem béke, csak tűzszünet

Nem béke, csak tűzszünet
Nem béke, csak tűzszünet

Átmenetileg lemondott a városon átvezető 7-es főút lezárásáról Iosif Blaga, szászvárosi polgármester, miután egyezségre jutott a közlekedési miniszterrel.

Ludovic Orban a múlt napokban személyes találkozás során ígérte meg Szászváros elöljárójának, hogy e nyár folyamán kijavítják a 7-es út szóban forgó szakaszát, sőt az utóbbi napokban már meg is fotlozgatta a megyei útigazgatóság a néhol 30 cm mély gödröket. Ez persze még nem megoldás, mert az ilyenfajta foltozások csupán az első nagyobb esőzésig tartanak – állítja Blaga, aki szerint napjában tucatnyi autó nyekken bele a hatalmas gödrökbe. Nem beszélve arról, hogy a tessék-lássék módra megépített út mentén 300 méterese körzetben repedeznek a házak. Már számtalanszor felhívtuk a szaktárca figyelmét az itt lebonyolodó jelentős forgalomra, ami napi 25 ezer autót jelent.

– Ezt nem bírja meg egy ilyen toldott-foldott út – nyilatkozta tegnap Blaga, hangsúlyozva, hogy az út szélén jó néhány méter mélységig kellene támaszfalakat kiépíteni ahhoz, hogy a szászvárosi talajviszonyokat figyelembevéve ne rongálódjanak tovább az útmenti házak.

A múlt héten Bukarestben találkoztan Ludovic Orban-nal és megígérte, hogy idén tisztességesen megerősítik és kijavítják a DN7-es szászvárosi szakaszát. Ezért egyelőre nem tiltom be nagyautók forgalmát a városban, de amennyiben újra csak üres beszéd marad a miniszteri ígéret, ősztől garantáltan egy 7 tonásnál nagyobb autó sem fog áthajtani itt – szögezte le Blaga, tudatában annak, hogy őszig még sok minden változhat, nem csupán az út állapotán.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'