JelenHaz
Csütörtök, 2019. június 20., 16.13

„Nem forralok bosszút senki ellen”

Haász Tibor tőzmiskei polgármester
Haász Tibor tőzmiskei polgármester

Haász Tibor tőzmiskei polgármester nyilatkozik terveiről, az MPP-vel való viszonyáról, és arról, miért nem válaszolt az online-oldalon kapott 255 beszólásra.

–Polgármester úr, a harmadik mandátum kezdetén lehetnek-e még az embernek újító elképzelései?

– Ha nem lettek volna új terveim, nem vágtam volna bele egy újra. Úgy érzem, a közösségünk egy komoly kihívás előtt áll, mivel az elkövetkezendő időszakban igen sok EU pénz fog rendelkezésre állni, ha az önkormányzatok képesek lesznek lehívni őket. Nos, én a közösség hasznát szolgáló, nyerő projektek elkészítésére helyezném a fő hangsúlyt.

Vannak-e kézzelfogható elképzelései?

–Hogyne. Két projektünk, a parkosítás, továbbá a vízvezeték-rendszer megépítése Tőzmiskén, Simonyifalván és Vadászon immár el van indítva. Ezeken túlmenően szeretnénk a három település fontosabb utcáinak az aszfaltozására projektet készíteni, idén összesen 6-7 kilométernyi aszfaltos út megépítését tervezzek. Ugyanakkor szeretnénk tovább korszerűsíteni az oktatási intézményeinket olyan tekintetben, hogy mindben létre kívánunk hozni egy-egy multifunkcionális, szociális jellegű szobát. Előbb azonban szeretnénk befejezni, majd használatba adni a simonyifalvi sportcsarnokot, ami reményeink szerint idén elkészül. Ugyanakkor új befektetőket kívánunk a községbe hozni, eddig három biogáz-telep megépítésére jelentkeztek vállalkozók, akik immár ki is nézték a telephely céljából megvásárolandó területeket.

Székfoglaló beszédében azt mondta, szeretne egységes csapatnak a tagja lenni, amelyik összefogva mindent megtesz a község lakosságáért, az életminőségének a javításáért. Mindehhez azonban belső békére van szükség. Elült-e az MPP helybeli szervezete és az ön között keletkezett botrány?

–Úgy érzem, egyesek megpróbálták elefánttá felfújni a bolhát. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a felkavart porfelhő régen elült. Akik a port felkavarták, láthatták, milyen eredményt értek el a választásokon, ezért megnyugodtak.

Mindenképp meg kell említenünk, hogy a Nyugati Jelen online-lapján egyedüli csúcstartóként, a botránnyal kapcsolatos hírhez 250 hozzászólás született, ön viszont egyetlen beérkezett véleményre sem válaszolt. Miért?

–Egyszerűen azért, mert e hozzászólások legtöbbje lejárató, közösségbomlasztó jellegű volt, noha többnek a szerzője hosszú ideig hasznot húzott, sőt jelenleg is hasznot húz abból a közösségből, amelyiknek az építésén dolgoztam, továbbra is dolgozni kívánok. A szövegek tartalmából, a bennük rejlő aprólékos információkból soknak a szerzőjét felismertem, de nem forralok bosszút senki ellen. Megkülönböztetés nélkül, a község minden lakosának a polgármestere kívánok lenni, mindnyájukat a legnagyobb jóindulattal, legjobb tudásom szerint kívánom szolgálni. Ugyanakkor megragadom a lehetőséget megköszönni mindazoknak, akik a józanészre hallgatva, az eddig elvégzett munkánk, eredményeink, s a jövőbeli, közösségszolgáló terveink tudatában bizalmat szavaztak a csapatunknak. Amelyik nem engem vagy a családomat, továbbra is az egész közösséget fogja szolgálni. Azokat is, akik egymást túllicitálták a lejáratásomba.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: dada / Szerda, 2008. október 08., 23.45 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Megint hamarabb járt a szája mint az esze polgár mestar úr!Bosszú foralás? Milyen oknál fogva? Milyen jogon ?Ön alázott meg, bántott meg embereket,akik jogosan" foralhatnának bosszút"volna rá okuk .Ugylátszik mégse teszik -gerinces emberek !
Hozzászólt: Besida / Csütörtök, 2008. június 26., 21.07 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Nem gondolod te polgármester,hogy te vagy a talaja a közösség bomlastásnak?Ez még nem jutott az eszedbe?De nem leszel te mindig polgármester nem annak születtél,az,hogy mennyire 'szabadon.lettél megválasztva azt csak te tudod,de csak akkor ha őszinte mersz lenni magaddal.A józan észt meg öregem nem te határozod meg.Aki rád szavazott annak van aki meg nem annak nincs, hát ez az abszolut demagogia,már-már nevetséges.
Hozzászólt: Murvai Miklós / Szerda, 2008. június 25., 20.25 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A riport végén ha lenne egy ilyen jel: (*), minden érthető lenne, mert a reklámriport arcbőre vastagságát a megrendelő határozza meg. De nincs.
Igy Balta János a gyakran hangoztattott pártatlanságáért, az átkosban, mint a párt hűséges katonája, megkaphatta volna az "Eroul muncii socialiste" érdemrendet. Volt valami kitüntetés a sajtó pártmunkásainak is, de az most nem jut eszembe. Azt is kiérdemelte volna ez a riport.
János, így kell megejteni a szerecsenmosdatást. Éljen a párt, a Communitas és az ő bértollnokai!
Hozzászólt: Login / Szerda, 2008. június 25., 17.31 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Mond csak Tibi,ha nem forralsz bosszut,akkor a mult héten azt aki megkeresett,hogy hivatalos ügyét intézze a primarián,akkor miért mondtad neki,hogy MENJ AZ MPP-HEZ MAJD ŐK ELINTÉZIK UGYIS ODA TARTOZOL.Igazad van ez nem bosszu forralás ez maga a bosszu.De akkor hogy is van az ,hogy neked mindenki egyforma,meg a joindulatod azt sem tudod mi az.
Hozzászólt: éber / Szerda, 2008. június 25., 13.49 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Arrol az esetről amikor látta,hogy a haverja megveri azt a szerencsétlen embert miért nem nyilatkozott?És röhögve végig nézte,utánna meg eltusolta.Vagy az akit megvertek az nem tartozik az ő köreibe?Lehet,hogy erre nem szivesen emlékezik,de van olyan aki rözitette a telefonján és még mindig meg van.Minden esetre figyelünk,jobban figyelünk,mint szeretné.
Hozzászólt: lehetőség / Szerda, 2008. június 25., 09.29 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Tudod Tibikém,ha tényleg igy is lesz akkor valoban jo polgármester leszel.Az idő majd eldönti,hogy tényleg így lesz-e.
Hozzászólt: Arpi / Kedd, 2008. június 24., 21.07 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Azt elhiszem az egész blabla szövegből,hogy POLGÁRMESER akar lenni ez biztos igaz.De arra kiváncsi vagyok,hogy mikor lesz megint ingyen babgulyás parti?Vagy már nincs rá szükség,ezt is támogatja az EU.az rmdsz jóvoltábol?Vagy mikor ajánlják fel a tanácsosi fizetésük egy részét az igazán rászoluróknak van belőlük böven.
Hozzászólt: simi / Kedd, 2008. június 24., 20.58 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Mit gondoltok,majd biztos bevallja,hogy kit hogyan tesz vagy tettet tönkre?Nem a szó igazol,hanem a tetteink.Majd be fogja vallani,hogy kiket ugraszt össze,kiket hoz lehetetlen helyzetbe a csicskásaival?Ennyire naivak nem lehettek,hogy még az esti mesét is elhiszitek!
Hozzászólt: preciz / Kedd, 2008. június 24., 16.00 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Most precizek voltak az informaciok vagy hazugok?
Hozzászólt: Min dentudó / Kedd, 2008. június 24., 15.21 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A számítás pofon egyszerű: egy db.Haász Tibor =100 %
Aki Haászt közelíti 50%-ban (teljesítményben) prímán megfelelne minden feltételnek.
Hozzászólt: Ambrozfalvi Szabolcs / Kedd, 2008. június 24., 15.10 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Szép és józaneszű nyilatkozat, ha komolyan így gondolja a polgármester, akkor valóban nincs mitől tartani. Polgármester úr! Becsületére, úgy gondolja, ahogyan nyilatkozta?
Hozzászólt: mindentudónak / Kedd, 2008. június 24., 15.08 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Kalap már nem kell, a por elült de a disznó telepről áradó büz megmaradt! Még 4 évig legalább szagolhatjátok! A számitás tehnikád magyarázd el igy elfogadhatatlan.50%= 1.5 drb.33.33%= 1drb.66.67%= 2drb.Tudjuk hogy a megyében ilyen csak 3 van, ezért számold újra a százalékot hogy egéssz számot kapj !
Hozzászólt: ürge / Kedd, 2008. június 24., 13.02 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

És még te vagy "mindentudó"?? Túl keveset tudsz, így megbocsájtható talán ez az elhamarkodott hozzászólásod, de egyébként nem. Ne feledjük, hogy 18 év előnye volt az rmdsz-nek, így alapból sejthető volt a vége, csak az arányok okoztak csalódást. Bár a csarnokok és a házak - bárhogy is épüljenek -, mégsem fognak az égig érni!
Hozzászólt: Mindentudó / Kedd, 2008. június 24., 10.41 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Ha a megyében legalább 50 %-ban ilyen polgármestereink lennének nem fájna a fejünk nem kellene izgulni a választásoknál.
Le a kalappal Haász Tibor előtt, csak így tovább Tibi, sok szerencsét erőt és egészséget a közösségépítő munkához.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'