Nem gyűlt össze a betervezett összeg

2018. február 7. 10:07 (szerda) /
 Nem jelent újdonságot az aradiaknak a Városháza előtti pénzes doboz. November végétől január 3-ig volt kitéve a polgármesteri hivatal elé, azonban sajnos nem gyűlt össze a betervezett, 20 000 eurós összeg a gyermekkórház járványosztályának a felújítására. Közel 71 ezer lejt adományoztak az aradiak (pontosabban 70 988 lejt, azaz 15 430 eurót). Több mint két tonna érme gyűlt össze, de mégsem lett belőle 20 ezer euró – többek között ennek az az oka, hogy az aradiak nem csak érmét, hanem elemeket, gombokat, csavarokat és forgalomból kivont pénzt is dobtak a dobozba. A lej mellett eurót, dollárt, svájci frankot, szerb dinárt, bolgár levát, forintot, sőt, még perui érméket is találtak a Román Kereskedelmi Bank (BCR) alkalmazottjai az összeg számlálásakor.

Marina Roman, az Aradi Zonal Retail igazgatója gratulált Arad Megyei Önkéntes Szolgálat civilszervezetnek, és hozzátette, hogy a BCR támogatja az ehhez hasonló projekteket.

Hozzászólások