Vasárnap, 2018. december 16., 05.15
Összefogás Fórum Budapesten

Nem lesz könnyű

 
 
2018. december 06., 18.15
Csütörtök

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete részt vett azon az Összefogás Fórumnak nevezett rendezvénysorozaton, amelyet a Magyar Agrárminisztérium szervez immár VII. alkalommal annak érdekében, hogy emlékeztessen arra a gyászos december 5-i napra, amikor hamis érvekkel, csupán politikai érdekekből éket akartak verni a magyarországi és a határon túli magyarok közé. Az idei Fórum fő témája az Erdélyben is induló falugazdász hálózat, amely a magyar kormány és az agrártárca anyagi és szakmai támogatásával valósul meg. Éppen ezért az RMGE, Sebestyén Csaba elnök mellett 15 új falugazdásszal vett részt a rendezvényen. Aradról Zágoni Szabó András és Nagy Zsolt, Beszterce-Naszód megyéből Bajzáth András, Hunyad megyéből Kun-Gazda Gergely, Temesből Benkő Zsolt, a Szeben és Fehér megyében tevékenykedő Szotyori Zoltán, Kolozsból Bakó Alpár, Albert Imre, Debreczeni József, Szatmárról Fodor István és Bihar megye 5 fiatal falugazdásza: Nagy László, Horvát Péter, Béres Tibor Árpád, Antal József és Huszár Antal.

– Az összefogás azt jelenti, hogy több személy vagy kisebb csoport együttműködik vagy egyesül egy közös cél megvalósítása érdekében – mondta a Fórumon felszólaló Sebestyén Csaba elnök.

– Nekünk, az Összefogás Fórum résztvevőinek, megvannak a közös céljaink: a magyar emberek boldogulása a szülőföldjükön, a nemzetegyesítés, az élet minden területén együttműködési lehetőségek feltárása és kiépítése. A mai naptól egy új, közös célt is megfogalmazhatunk: a falugazdász-program sikeres kivitelezése. Nem lesz könnyű a feladat. Az agrár-szaktanácsadás, a falugazdász szolgálat ellátása állami kötelezettség, a kormány hatáskörébe tartozó tevékenység. Nem egyszerű a szakmai civil szféra eszköztárával olyan feladatokat ellátni, amelyek egyébként hatósági teendők. Abban reménykedünk, hogy az RMGE falugazdászainak szak- és helyismereteire alapozva az RMDSZ által vezetett önkormányzatok segítségével sikeresen elvégezhetjük a ránk bízott munkát – fejezte be mondandóját Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke.

rmge


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu
'