Fresh Corner
Csütörtök, 2019. április 25., 13.19

Nem román étel a mics és a puliszka!

Nem román étel a mics és a puliszka!
Nem román étel a mics és a puliszka!

Bár a románok többsége meg van arról győződve, hogy az olyan ételek, mint a töltött káposzta, a puliszka, a mics vagy a pacalleves a kárpáti-dunai-pontoszi elődeik találmánya, a levéltári kutatásokból kiderült: ezek az elméletek nem állják meg a helyüket.

 „Főzött gabona már azóta készül, hogy az ember vadászból, gyűjtögetőből, vagy halászból földműves lett. Már a románok és az olaszok közös ősei, a rómaiak is készítettek kölespuliszkát. Később ez kukoricából készült. Most hamis pályán haladnak, és hol azt mondják, hogy a románok az olaszoktól vették át a puliszkát, hol azt, hogy az amerikaiaktól, a kukoricával egyszerre. Tény, hogy senki sem készíti úgy a puliszkát, ahogy a románok. A polenta (a puliszka olasz megfelelője) teljesen más. Ha vannak is hasonló főzetek, ezek semmi esetre sem annyira elterjedtek és nincs olyan erős nemzeti jellegük, mint nálunk. Másrészről, ebben a térségben jóval a román nép kialakulása előtt készítettek már puliszkákat, tehát azt nem sajátíthatja ki magának egyik történelmi régió sem.” – magyarázza Marius Cristian jászvásári gasztronómus, másnéven Costăchel.

Ami a híres micset illeti, Romániában nagyon erősen él az a legenda, mely szerint ezt véletlenül találta fel Bukaresten egy Cocoşatu’ nevű szakács, akinek elfogyott a kolbászbele, ezért a húspépet közvetlenül a sütőlapra tette.

„A mititei, vagyis a miccs egy banális, mindennapos balkáni ételből, a török kebapból származik. Az albán étel neve (melyet csebapnak vagy csevapnak ejtenek) a török szókezdeti k-nak az albán q-ra (=csi) váltását mutatja. A qebapi-t a szerbek újabb kicsinyítő képzővel látták el, így lett cevapcici, majd ebből, lerövidítve és az alliterációt megőrizve lett a román mics”, írja Dan Alexe jászvásári bölcsész a Humanitas Kiadónál 2015-ben megjelent Dákopátia és egyéb román eltévelyedések című könyvében.

Az idézett műben szerepel az is, hogy „a töltött káposztát, a pacallevest, a miccset és a zakuszkákat is magukénak követelik a szerbek, a bolgárok, az albánok, sőt, még a görögök is, pedig valójában mindenki a törököktől vette át ezeket”.

A fő kérdésre, hogy mi marad nekünk, a Belgiumban letelepedett jászvásári kutató a következőt mondja: „Két fontos, alapvető dolog van, amit senki más nem csinál, és melyek, mivel megölik a mikrobákat, vitamindúsak és erősítik az immunrendszert. Ezek segítették a nemzetet túlélni a több ezer zsíros-puliszkás telet: a fokhagymamártás és a cibereleves (a korpából készült savanyú lé, nem a helytelenül borşnak nevezett csorba). Persze, szinte minden nemzet használja a fokhagymát, vagy készít fokhagymaszószokat, de senki sem fogyasztja annyira töményen, olyan gyakran és annyi ételhez. Ugyanez a helyzet a ciberelevessel: egyetlen más nép sem használ ilyen gabonalevet az ételek savanyításához. Nagyjából ennyi tisztán román: a fokhagymamártás és a cibereleves, a savanyú lé…” Aki kevésli, annak a szerző azt is megjegyzi, hogy sok országnak (pl. Luxemburgnak) egyáltalán nincs nemzeti étele.

 

Forrás: Adevărul, EuroCom


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'