MINDEN MAGYAR SZÁMÍT!

Szerda, 2012. május 23., 20.15 – Dezső
Magyar–szláv összefogás helyett magyar–magyar együttműködést javasol az EMNT Temes megyei szervezete

Nyilatkozat

EMNT Temes megyei szervezete
EMNT Temes megyei szervezete

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete örömmel veszi tudomásul az Alkotmánybíróság idei választásokról szóló döntését, melynek értelmében a helyhatósági választások időpontja marad a törvények által előírt periódusban, június hónapban. 

Get Adobe Flash player

Szervezetünk üdvözli, hogy nem a politikai érdekeknek, hanem az alkotmány szövegének megfelelő döntés született és a kisközösségek számára jóval fontosabb önkormányzati megmérettetés nem szorul háttérbe a parlamenti választások által keltett – Bukarestből irányított – politikai hangzavarban.

Ugyanakkor, a helyi választások közeledtével az EMNT sajnálattal veszi tudomásul, hogy az RMDSZT Temes megyei szervezete ismét a térség szláv nemzeti kisebbségeivel készül szövetkezni a megyei és temesvári önkormányzati mandátum megszerzése érdekében. Ez a megközelítés négy évvel ezelőtt is (barátságosabb demográfiai mutatók mellett) csak szerény részeredményt hozott, ráadásul ennek a partnerségnek az elmúlt négy évben a magyar közösség számára érezhető hozadéka nem volt.

Mindezek tehát egyértelműen rávilágítanak a magyar–magyar együttműködés fontosságára és szükségességére, éppen ezért az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete választási stratégiájának újragondolására kéri az RMDSZ Temes megyei vezetőit. Továbbá szorgalmazza az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt Temes megyei szervezetei közötti párbeszédet és közös cselekvést.

Az EMNT Temes megyei szervezete a magyar–szláv összefogás helyett magyar–magyar együttműködést javasol: olyan közös magyar temesvári és megyei tanácsosjelöltek indítását szorgalmazzuk, akik nem csak a pártérdeket látják, akiket magukénak éreznek a magyar politikai szervezetek és akiket jó szívvel támogatnak a bánsági magyar civilszervezetek, valamint a történelmi egyházak is. Egy ilyen mértékű együttműködés sikere példaértékű lehet Erdély bármelyik szórványmegyéje, illetve szórványtelepülése számára.

Temesvár az elmúlt 22 évben többször mutatott követendő példát. Miért ne lenne ez lehetséges most, 2012-ben is.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezetének elnöksége


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: mitru / Kedd, 2012. február 14., 10.14 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Közlemény ide, vagy oda (amúgy, meglátásom szerint öreghiba a sajtón kereszüli közleményezésdi!), egyik oldalról sem történt legalább megkeresés az esetleges együttműködés kialakítása érdekében. Ezért abba belekötni, hogy a "másik" szervezet segítőtársakat keres és talál politikai céljainak a megvalósítása érdekében, egyszerűen érthetetlen. Az fölösleges említenem, hogy minden politikai közegben - lásd EP - amennyiben nincs "kétharmados többség", akkor a szövetségesek megkeresése törvényszerű cselekedetsor.Hogy miért nem a másik magyar párt kereste meg az rmdsz? Jó kérdés, de akkor sem ér meg egy közleményt, amely akár rossz fényt is vethet a frissen alakult pártra.Ha reklámnak gondolták, akkor bizony rossz reklám, de ez az ő dolguk.
Hozzászólt: Dr. C / Hétfõ, 2012. február 13., 19.24 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Ja, értem. Az EMNP fél év alatt olyan sok rosszat csinált, hogy nekik tudható be a fogyás, nem az RMDSZ 22 éves megalkuvó politikájának.
Olvassa el a fenti közleményt. Miről van szó? Nem arról, hogy az EMNP szorgalmazza az együttműködést?
Hozzászólt: Dr.C- nek / Hétfõ, 2012. február 13., 19.06 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Akár igaza is lehet, csak, hogy azok a magyarok akiknek jobb a román, szerb, német vagy akárki nem írhatók az RMDSZ számlájára ezek azok akik mindent megtesznek, hogy asszimilálódjanak. Az EMPP csak olyan magyarokat szédít akik az RMDSZ szavazói lennének.
Hozzászólt: Dr. C / Hétfõ, 2012. február 13., 18.03 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Kedves bendeguz. Arról van szó, hogy a két magyarból az egyik kiábrándult abból amit a másik művel 22 éve. De a másikat ez nem érdekli, mert a másik magyarnak jobb a román vagy a szerb, mint a magyar. Ezért fogyott el a magyarok kb. 30%-a 10 év alatt. És ezért kellene változtatni az eddigi kis lépések politikáján, hogy ez többé ne legyen így.
Hozzászólt: bendeguz / Hétfõ, 2012. február 13., 15.36 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Nem ertem milyen magyar magya osszefogasrol beszelnek.Hany magyar van ott? Ketto?persze ket magyart az mar ket part ami nem tud osszefogni.Van egy 22 eves RMDSZ es egy fel eves EMNP En ugy tudom hogy az etikett szerint az ujonan erkezett vizitel a regebben ott lakonal , ha baratkozni, egyuttmukodni akar.

Milyen nagy baj szarmazna abbol ha az osszefogott magyarokkal a szlav kisebbseg is osszefogna.
Hozzászólt: Elnézést / Vasárnap, 2012. február 12., 21.03 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

a magyar- szlav osszefogas teljesen helyi kitalacio volt, semmi prikaz vagy ukaz nem volt benne
Hozzászólt: olvasó / Vasárnap, 2012. február 12., 20.26 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Halász és Marossy talán hajlana a magyar-magyar összefogásra, de a központnak szót kell fogadniuk, onnan pedig magyar-pánszláv összeborulás az ukáz.

Jelen
Communitas
Bethlen Gábor
Irházi János
Puskel Péter
www.mti.hu
www.hirkereso.ro