Vasárnap, 2018. április 22., 05.43

NYILATKOZAT

December 5-én, szerdán, Szőcs Ferenc, Torockó község RMDSZ-es polgármestere telefonon megfenyegette Király Melinda torockói helyi tanácsost, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselőjelöltjét, Fehér megyei elnökét.

Mint ismeretes, a parlamenti választások napján Fehér megyében népszavazást tartanak a verespataki bányanyitásról. A torockói polgármester fia, valamint az alpolgármester testvére – arcukkal és nevükkel vállalva – szerepelnek egy olyan szórólapon, amelyen a cianidos bányászat mellett kampányolnak. Az interneten is megjelent szórólap és a bányanyitás melletti kampány kapcsán Király Melinda az egyik közösségi portálon hangot adott abbéli véleményének, miszerint a bányaberuházás Torockó község és a vidék kárára lenne.

Szőcs Ferenc érintve érezve magát, telefonon kereste meg Király Melindát, akit veréssel és nemi erőszakkal fenyegetett meg. A beszélgetésről hangfelvétel készült.

Felszólítjuk Szőcs Ferenc RMDSZ-es polgármestert, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot Király Melindától, ellenkező esetben büntetőeljárás indul ellene, hiszen a Büntetőtörvénykönyv 193-as cikkelye szerint a fenyegetés három hónaptól egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Jelen esetben súlyosbító tényező, hogy Király Melinda képviselőjelölt, és hogy a fenyegetés kampányidőszakban történt.

Az Erdélyi Magyar Néppárt ugyanakkor elutasítja a bányaberuházás folytatásának tervét, arra kérve a népszavazásra készülőket, hogy NEM-mel szavazzanak, vagy egyáltalán ne vegyenek részt a népszavazáson, hiszen ha nem lesz meg az abszolút többség (50%+1 szavazat), akkor a népszavazást érvénytelennek tekintik.

Felszólítjuk az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort, hogy határolódjon el a polgármesterük megengedhetetlen és minősíthetetlen fenyegetőzésétől, ugyanakkor arra kérjük az RMDSZ-t, hogy saját programjuknak, illetve határozataiknak megfelelően hivatalosan is foglaljanak állást a verespataki bányanyitás ellenében.

Kolozsvár, 2012. december 5.

Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt

Közép-Erdélyért felelős alelnöke


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Farhad / Hétfõ, 2013. február 25., 18.40 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Kedves Zsolt,Senkit sem szeretne9k siemevml megse9rteni. Azt gondolom, hogy te9ged zavar stedlusom, fagy gondolod, hogy nem vagyok kellően tisztelettudf3 e9s patetikus, amikor ezekről a te9me1krf3l besze9lek. Ke9rlek, ne te9veszd szem elől, hogy ez me9giscsak egy blog, nem pedig egy napi vagy hetilap. Sze1momra is se9rtő, amit a szeme9lyise9gemre vonatkozf3an mondte1l vagy sugallte1l. Biztos vagyok benne, ha szeme9lyesen ismerne9l, egy pillanatig sem gondolne1d, hogy el kell nekem magyare1zni, hogy mit jelent az f6nke9ntesse9g. Az az e9rze9sem, hogy előedte9leteid vannak ire1nyomba, e9s sok esetben a szf6vegeim mf6ge9 le1tod, hogy e9n egy gonosz individualista libere1lis vagyok, aki -ahogy N.I. mondta- lop, csal, hazudik, drogozik, nincs benne jf3 e9rze9s, kize1rf3lag a saje1t e9rdeke9t ne9zi, nem e9rdekli a kf6zf6sse9g, stb.Gondolom, a nacionalizmus' kifejeze9s jelente9se9ről nem kell vite1t nyitnunk. Azt gondolom, hogy be1rmennyire is vonzf3 az etnikai politikai autonf3mia gondolata, nem szerencse9s a nemzete1llami logike1t semmilyen forme1ban szentesedteni. Ha Te azt mondod, hogy Sze9kelyff6ld a sze9kelyeke9, akkor Rome1nia mie9rt nem mondhatja, hogy az e1llam a rome1noke9? Szemle9letbeli e9s mentalite1sbeli ve1lte1sra van szfckse9g, e9s ebben az első le9pe9st nekfcnk kell megtenni.Egye9bke9nt a politikai liberalizmus e9s az e9letfilozf3fia ke9t kfclf6nbf6ző dolog. Abbf3l, hogy libere1lisnak gondolom magam, vagy me1sok annak gondolnak, mie9rt kf6vetkezne, hogy nem vagyok autonf3miape1rti, hogy ne tenne9k e9rte? Most is azt teszem. Figyelmeztetem azokat, akik olvasnak, hogy nem biztos, hogy jf3 faton je1runk. c9s eze9rt senki nem fizet, sőt mindenki haragszik, tehe1t nem tfal jf6vedelmező befektete9s egy ffcggetlen blogot ingyen műkf6dtetni Ha van kedved, hidd el, teljesen f6nzetlenfcl e9s szabadon indedtottuk ezt a blogot. Azonban me1r kezdem le1tni, hogy mindenkinek az lenne a legjobb, ha ve9gre besorolhatf3ak lenne9nk ide vagy oda, ott a ke9t skatulya, ve9gre me1r az egyikbe be ke9ne ugranunk A politikai logike1je1hoz sajnos hozze1tartozik, hogy Aki nincs velfcnk, az ellenfcnk! , nos, e9n sem az SZNT-vel, sem az EMNT-vel, sem az MPSZ-szel, sem az MPP-vel, sem az RMDSZ-szel nem vagyok. dcgyekben prf3be1lok gondolkodni, proble9me1kban, e9s nem szeme9lyekben, klikkekben, lojalite1she1lf3zatokban. Azt a szeme9lyt te1mogatom, aki egy adott fcgyben azt akarja csine1lni, amit e9n helyesnek gondolok. Ez lenne a norme1lis, reme9lem, egyszer majd igazat ad valaki nekem.
Hozzászólt: One / Csütörtök, 2012. december 06., 19.15 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Nana,hogy elmegyek szvazni es nem egy embert viszek meg magammal(orban viktor szavaval elve)hanam legalabb otvenet!
Megnyugtatom,hogy nem a q...pecer talpnyaloira fognak szavazni.
Pitianer vagdalozasa nem volt eddig jellemzo onre ,de hat mit tegyunk a szajko megtanul potyogtetni a nagyokos meg elbutul.
Hozzászólt: Murvai Miklós / Csütörtök, 2012. december 06., 15.33 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

El sem akarom hinni, hogy már a szajkókat is meg lehet tanítani számítógépen pötyögtetni. Már csak értelmes gondolkodásra kell őket beidomítani és kész is az elvakult pártkatona! Talán, még szavazni is fog.
Hozzászólt: One / Csütörtök, 2012. december 06., 14.37 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Mar jo ideje ugy vagyok az EMNPkepviselokkel vezetokkel,hogy csak legyintek.Oket szegeny artatlan lelkeket mindenki BANTJA.
Az egesz cikk elore megfontolt RMDSZ elleni vad.
Nem hiszek a hangfelvetelekben mivel abszolut hamisithatok. Majd a birosagon jol kirohogik KM-t a hangfelvetelevel egyutt.Jatszak le nekunk is,mert a tehnika lehetove teszi.
Ha nem tevedekGB a TL rokona ,hat innen fuj a szel.
Mivel hogy egy norol van szo ,elszabadul a fantazia....

Jelen
Puskel Péter
Communitas