Szombat, 2018. január 20., 21.15

Operett, ajándékba

 
2008. január 31., 04.00
Csütörtök
Arad – Ajándékkal lepte meg – immár nem először – tisztségviselőit, aktivistáit, szimpatizánsait az Arad Megyei RMDSZ: a Magyar Kultúra Napja (január 22.) kapcsán, némi késéssel, kedden este a nagyváradi színház Csárdáskirálynőjét hozta el. Mivel a jegyeket nem árusították, meghirdetni sem kellett az előadást, amelyre bizonyára többen is kíváncsiak lettek volna, mint ahányan az aradi színház nagytermébe befértek.

Az 1915-ben bemutatott, s azóta számtalan rendezésben játszott Kálmán Imre-művet a szerző 125. születésnapja kapcsán tavaly szilveszterkor tűzte műsorára az operettben mindig is erős nagyváradi társulat, szokatlan formában, koncert-pódiumváltozatban. A zenekar (a nagyváradi filharmóniáé) a színpad hátsó részén foglal helyet, a színpad első része a játéktér, amelyen minimális díszletek között (asztal néhány székkel, elfüggönyözhető páholy) folyik a játék. A szöveget az új előadási koncepciónak megfelelően a darab rendezője, a valamikor nagyváradi (de már rég Budapestre áttelepült) színházi ember, Nemlaha György dolgozta át.
A közönség nagy tetszéssel fogadta a rendkívül népszerű operett közismert dalait, nemkülönben az előadókat, akik között örömmel ismerte fel a ma már “réginek” számító gárda tagjait – F. Márton Erzsébetet (Csárdáskirálynő), Ács Tibort (Ferkó), Dobos Imrét (Miska), Medgyesfalvy Sándort, Molnár Júliát (Stázi grófnő), a különösen nagy kedvvel komédiázó Hajdú Gézát (az idős herceg), valamint a fiatalabbakat – Tóth Tündét (Szilvia), Kardos M. Róbertet (Edvin), Kiss Csabát (Bóni gróf) és az epizódszerepekben is villogó többieket, a tánckart. Az előadás előtt Meleg Vilmos, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának művészeti igazgatója – a Magyar Kultúra Napjára emlékezve  elszavalta Kölcsey Ferenc Himnuszát.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu