Összeszámolják az iskoláskorú gyerekeket
Az Oktatási Minisztérium rendelkezései alapján a megyékben már javában folyik a felkészülés a 2012–2013-as tanévre történő beiratkozásokra.
Amint azt a Nyugati Jelenben is olvashatták, a jövő tanév egyik legnagyobb újdonsága, az ún. előkészítő osztály bevezetése, a 2013–2014-es tanévtől ugyanis csak azok iratkozhatnak be első osztályba, akik előtte elvégezték az előkészítőt. Január 27-i lapszámunkban bőven kitértünk arra, hogy márciusban milyen szakaszokban és milyen kritériumok alapján zajlanak majd a beiratkozások a két osztályba. A szülők ugyanis a gyermekek korától függően dönthetik el, hogy az (iskolákban vagy esetenként óvodákban berendezett) előkészítőbe vagy az elsőbe íratják gyermeküket.
A hivatalosan márciusban kezdődő beiratkozások előtt, az oktatási szaktárca elrendelésére minden megyében összeszámlálják a 6, 7 éves, 2005. szeptember 1-je előtt, vagy 2005. szeptember 1. és 2006. december 31. között született gyermekeket. Pellegrini Miklós Arad megyei helyettes főtanfelügyelő szerint a recenzorok maguk a pedagógusok lesznek, a tanítók beosztását minden iskola saját belátása szerint oldja meg. A kapuról kapura járás a magyar családok szempontjából Arad megyében nem jelent újdonságot, bár a pedagógusok még eléggé bizonytalanok az időbeosztás és általában a programrend szempontjából. A helyettes főtanfelügyelő elmondta, elméletileg jövő héttől kezdenék az iskoláskorú gyermekek összeszámlálását, melynek keretében a tanítók felkeresik a családokat és egy, az oktatási tárca által összeállított formanyomtatványba bevezetik a gyermekek adatait. Amennyiben a recenzor senkit nem talál otthon, egy értesítést hagyhat a postaládában a látogatás céljáról, megadva az iskola elérhetőségét, melyen a szülők jelentkezhetnek további időpont egyeztetés végett.
„Minden iskola érdeke, hogy minél több gyermeket gyűjtsön be. A szülőket fel kell készíteni az új előírásokra, mert az utóbbi időben rengeteg félretájékoztatás terjedt el a megyében a beiratkozásokról. Az iskoláskorúak összeszámlálása egy lépés a közösség felé is” – nyilatkozta Pellegrini.
Az Arad Megyei Tanfelügyelőség várhatóan jövő héten kapja meg az iskolai körzetek listáját; a gyerekeket rendszerint abba az iskolába íratják, melynek a körzetében laknak, de a szülők természetesen dönthetnek másképp is.
Azok számára, akik még mindig nincsenek tisztában a következő tanévre érvényes beiratkozási szabályokkal, az előkészítő osztályokban nem a megszokott iskolai foglalkoztatás zajlik majd, a gyermekeket játékos módszerekkel készítik fel az első osztályra. A kisdiákok sem jegyeket, sem minősítéseket nem kapnak, de a hiányzásokat nyilvántartják.
Azok a gyerekek, akik 2012. augusztus 31-ig betöltik a 7. életévüket, az első osztályba iratkoznak be, az augusztus 31-ig csupán a 6. életévet betöltött gyerekek esetében a szülők választhatnak az I. vagy az előkészítő osztály között. Azok a gyerekek, akik 2012. szeptember 1. és 2012. december 31. között töltik be a 6 évet vagy az óvodai nagycsoportba vagy pedig az előkészítőbe fognak járni.
















