Fölszálott a páva

JelenHaz
Hétfõ, 2019. október 21., 21.05

Palmürai napisten Várhelyen

Palmürai napisten Várhelyen
Palmürai napisten Várhelyen

Palmürai és római istenek szentélyeire akadtak a Hunyad megyei Várhelyen (Sarmisegetuza Ulpia Traiana) kutató kolozsvári régészek.

Vezetőjük, Ioan Piso egyetemi professzor, 24 éve irányítja a várhelyi feltárást. Azóta számtalan érdekes felfedezét tettünk itt a meghódított Dacia tartományi fővárosában, amely római modellre épült. Ennek nyomaként akadtunk idén Jupiter szentélyére, melyhez 11 márványlépcső vezetett és  oszlopos szerkezete 10 méter magas pilléreken állt. Innen, a mediterrán vidékről származó színes márvánlapokkal kirakott „trónteremből”, valószínűleg Jupiternek mindent „látnia” kellett, ami a dák fővárosban történt – véli a professzor.

A másik nagy felfedezés ugyan kevésbé ismert istenséghez, a palmürai Hierobolos napisten nevéhez fűződik, de régészeti szempontból talán Jupiter szentélyénél is fontosabb. A napisten szentélye alatt ugyanis rátaláltunk egy kisebb helyiségre, amelynek falain még egy méter magasságban kivehetők a régi falfestmények. Ez igazán egyedi felfedezésnek tekinthető – állítja Ioan Piso. Mint mondja, a palmüriaiak (szíriaiak), minden valószínűség szerint Hadriánusz császár idején telepedtek itt meg. Hadrianus ugyanis keleti útján meglátogatta Palmüra (Palmyra) városát és annyira megtetszett neki, hogy a rómaiak közel száz évvel azelőtti leigázási szándéka ellenére szabad várossá nyilvánította azt. Valószínűleg akkor hozott magával ottani harcosokat, a Kárpát-medencében garázdálkodó barbárok kordában tartására. Ezek aztán Dacia területén letelepedtek, sőt külön „kasztot” alapítottak. Minden valószínűség szerint ők emeltek szentélyt Hierobolos napistennek, és a palmürai mesterek keze nyoma látható ma a szentély alatti helyiségben – véli a professzor.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'