Csütörtök, 2018. szeptember 20., 23.35

Projektek, műhelymunkák, találkozók

Projektek, műhelymunkák, találkozók
Projektek, műhelymunkák, találkozók

Az EFOP-5.2.2-17-2017-00028-as kódszámú, „Kultúra határok nélkül” projektünk 4. állomása 2018. július 14-én Árpádhalmon valósult meg.

A PLATANUS kultúregyesület partnerként vett részt ezen a találkozón egy négyszemélyes delegációval, amelyet Kun László vezetett.

Két műhelymunka volt: az egyik Kutatás, tanulmány, pályázatoktémakörben, a másik az Árpádhalom adottságai, lehetőségei, javaslatai a résztvevőknek (Magyar Zita közösségfejlesztő közreműködésével) téma köré csoportosult.

Megvalósultak a 4. identitás tábor tervei is. A táborban egy közös, színpadi képes programot tervezünk, amit a résztvevők négy helyszínen mutatnak be: Túristvándin, Telkibányán, Rozsnyón és Kiskunfélegyházán.

 

Július 21-én az „Oravicabányai Magyar Napok” alkalmával a Székelyudvarhelyi Balázs Ferenc vegyes kar látogat meg minket.

A programból: koszorúzás Mihalik Kálmán (a Székely Himnusz zeneszerzője) szülőházán lévő emléktáblánál, kulturális program a Mihai Eminescu Színházban, ahol fellépnek a „Hóvirág” daloskör tagjai is, Ciubotariu Simion katolikus plébános vezetésével.

 

Kun László, az egyesület elnöke


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'