Vasárnap, 2018. december 16., 17.37
Évértékelő Simándi Sándor nagyzerindi polgármesterrel

Rengeteg papírmunka, látványos eredmények nélkül

Simándi Sándor polgármester és csapata sok pályázatot nyújtott be, amelyeknek a lebonyolítása rengeteg munkát és türelmet feltételez
Simándi Sándor polgármester és csapata sok pályázatot nyújtott be, amelyeknek a lebonyolítása rengeteg munkát és türelmet feltételez

Simándi Sándorral, Nagyzerind polgármesterével az elmúlt évet értékeljük, az idei terveket vesszük számba.

 

A község szempontjából milyen évet zártak?

– Az elmúlt év rengeteg munkával járt, látványos eredmények nélkül. Tavaly év elején megtudtuk, hogy két uniós projektünk is nyert, ezért hozzáfogtunk a műszaki tervek elkészítéséhez, amelyeket a Mezőgazdasági Befektetési Ügynökség (AFIR) elkezdett ellenőrizni, ami az egyik esetében még a mai napig se fejeződött be.

Milyen projektekről van szó?

– Egyik egy 8,5 kilométeres aszfaltozásra, a másik a nagyzerindi kultúrotthon felújítására vonatkozik. Utóbbinál a műszaki terveknek az elfogadása és az egyeztetése még folyamatban van, mindig újabb dokumentumokat igényelnek, illetve visszamondanak más iratokat, adatokat. Az aszfaltozást illetően már tavaly júliusban elkezdtük a közbeszerzési eljárást, 9 vállalat nyújtotta be az ajánlatát a megvalósításra. Ez azzal is jár, hogy állandóan rajtunk van az Országos Közbeszerzési Ügynökségnek a (ANAP) felügyelete. Nos, annak a szakemberei a nagyzerindi közbeszerzési bizottságnak minden ülésén jelen vannak. Négy hónapi tárgyalás, egyeztetés után a bizottság úgy döntött, hogy a 9 cég közül 4-nek nem megfelelő az ajánlata. Elküldtük az Ügynökségnek a kiselejtezett cégek ajánlatait, azonban úgy döntöttek, hogy a 4 közül 3-nak megfelelő az ajánlata. Tették ezt annak ellenére, hogy az Ügynökség nálunk lévő szakembereivel közösen döntöttünk így. Természetesen az elutasított vállalatok megóvták a döntésünket. A 3 közül 2 meg is nyerte a fellebbezést, ezért őket újra be kell tennünk a kivitelezés végrehajtására megfelelő cégek közé.

Ezek szerint a nem nyertes cégek újra megfellebbezhetik a kivitelezési jogot?

– Természetesen, ezért nagyon elhúzódhat a procedúra. Mivel a polgármesternek tilos részt vennie a jelzett bizottságban, az utóbbi időben már érdeklődni se mertem a közbeszerzési eljárás stádiuma felől, nehogy azt állíthassa valaki, hogy bele próbálok avatkozni.

De hát ilyen feltételek között évekig is elhúzódhat az egész cirkusz…

– Végül bevették a jelzett két cégnek az árajánlatát is, már tudjuk, melyiknek a legkedvezőbb, tehát azt kell kihozni győztesnek. Ezzel együtt még mindig kérni kell az információkat attól is, aki a hatodik helyen áll, tehát semmi esélye nincs a munkálat elnyerésére. A fent részletezett idegölő munkával telt el a tavalyi évünk.

Pontosan milyen útnak, illetve utcának a leaszfaltozásáról van szó?

– A vasúti megállóhoz vezető útnak a Zerind–Gyulavarsánd közötti útra történő rácsatlakozás, továbbá Zerinden, de Gyarmaton is vannak még 100-200 méternyi aszfaltozatlan utcaszakaszok, de új utca is készül a községközpontban. Az 1,2 millió euróra tervezett beruházásról előre tudni lehetett, hogy a közbeszerzési eljáráson csökkenni fog. Jelenleg 800 ezer euróig csökkent. A legolcsóbb ajánlat ugyanis az eredeti összegnek a 74%-ára tett ajánlatot. Hogy mi lesz belőle, nem lehet tudni…

Gondolom, az ajánlatban minőségi garanciákat is vállal…

– A szerződésben rögzített eljárással, az ütemtervek betartásával kell kiviteleznie a munkát! Ennél rosszabb dolgokról is hallottam már: az egyik közeli községben megszervezett közbeszerzési eljáráson a legolcsóbb ajánlat az eredeti összegnek az 52%-a volt. Székudvaron is 54%-kal nyert egy nagyváradi kivitelező.

A munka minőségére hány éves jótállást kell vállalniuk?

– Az sem lehet semmire garancia, mert több olyan esetről hallottam, hogy a munka elvégzése után felszámolták a kivitelező vállalatot.

A kultúrotthon felújítása milyen stádiumban van?

– Folyamatban van a műszaki terveknek a kivitelezése, mert a projekt megnyerése után készítettük el a belső design tervét. A hatástanulmányt átadtam a designer cégnek, hogy a projektben megszabott anyagi kerethez illeszkedjen. Ők viszont annyira eleresztették a fantáziájukat, hogy a terveik nem fértek bele az adott anyagi keretbe, ezért a két cég között jelenleg is folyik az egyeztetés az AFIR szakembereivel.

A jelzetteken kívül más pályázatokat benyújtottak-e?

– Benyújtottunk projektet egy mezőgazdasági út megépítésére is, amellyel kapcsolatban a közelmúltban történt meg a hivatalos terepszemle. A lehetséges 100 pontból 97,5-öt elértünk, de tudomásunk szerint Dolj, illetve Vâlcea megyékben hasonló célra 100 pontos projektek vannak, ezért valószínűleg ők nyerik el a szükséges pénzeket.

Hova épülne mezőgazdasági út?

– Mivel Arad felől jövet, a jobb oldalon már van mezőgazdasági utunk, ezúttal a főút másik oldalán épülne egy 4,5 kilométeres út, ami a már meglévővel a községnek a körgyűrűjét is képezné.

 

 

Látható eredmény, idei tervek

 

Eddig a beruházások háttérmunkáiról beszélt. Van-e látható fejlesztés is?

– Igen, a vasúti megállótól a Tőzmiske felé vezető megyei útig aszfaltburkolat került az addigi földútra. A mi részünk 1200, a Tőzmiskei Önkormányzaté 600 méter volt, az egészet leaszfaltoztuk. Az előbbiekben említett aszfaltozási projektünk jóvoltából a vasúti megálló és a főút közötti útszakaszra kerülne aszfaltburkolat. Ezen kívül tavaly is komoly összegeket utaltunk ki a kulturális és a sporteseményekre, a nyugdíjasok rendezvényeit is támogattuk. Összesen mintegy 25-25 ezer lejjel támogattuk a néptánccsoportot és a cselgáncsozó fiatalokat, a nyugdíjasokat 3 ezerrel. Tekintve, hogy idén kisebb a költségvetési keret, a néptáncosok és a cselgáncsozók is 20-20 ezer lejt kapnak. Az idősek idei támogatását viszont megemeltük, mert a Régiós Operatív Programban (POR) pályázatot nyertünk Idősek Napközi Otthonának a létrehozására, amit a néhai határőr-kaszárnya átalakításával, felújításával kívánunk megvalósítani. A 700 ezer euró beruházással tervezett idősek otthonával együtt meg akarjuk pályázni a működtetési költségeket is, ami 4 évre beosztva összesen 300 ezer euró lenne. Tehát mindabból, amit elmondtam, egyelőre semmi kézzelfogható nem látszik, ezért egyesek azt is gondolhatnák, hogy az elmúlt évben összetett kézzel ültünk.                                           

Szerintem az, hogy a Nagyzeridi Cselgáncs Klub országos bajnokokat, illetve helyezetteket nevelt ki, többet mond bármilyen dicséretnél. A nagyzerindi Ibolyások is történelmet írnak azzal, hogy egy nem egészen 1400 fős községben 70 gyermek és fiatal, 4 tánccsoportban magas színvonalra emelte a mércét. Mindezek a befektetett pénz és munka ragyogó eredményei. Ezek szerint az elmondottak már az idei terveket is képezik?

– Igen, azt szeretnénk, ha az elmondottak a gyakorlatban is megvalósulnának, köztük legkevesebb egyik útépítő programnak a kivitelezését tavasszal szeretnénk elkezdeni. A kultúrotthon felújításához nyáron kívánunk hozzáfogni.

A kultúrotthon felújítási projektje tartalmaz-e képtárépítést vagy bővítést?

– Sajnos, a projektben csakis a meglévő épületet lehet felújítani, bővítésre egyelőre nincs lehetőség. Azzal együtt, hogy a Nagyzerindi Képtár anyaga hatalmas értéket képvisel, amit meg kellene mutatni a közönségnek is. Jut eszembe: ugyancsak tavalyi munkának érik be idén a gyümölcse abban a határon átnyúló projektben, amely a tavaly elkészített három közül az egyik. E katasztrófavédelmi projektben a magyarországi Újkígyós Községgel közösen pályáztunk egy-egy tűzoltóautóra, továbbá egy-egy kisebb, de gyors mozgású, katasztrófa idején hatékonyan használható autóra. A 400 ezer euró összértékű projektben 200-200 ezer euró jutna községenként, amiből mindenki egy-egy kisebb tűzoltóautót, továbbá egy-egy, gyors beavatkozásra alkalmas Duster márkájú terepjárót, felszereléseket jelent. Az értesítés szerint a 400 ezer euró helyett csupán 180 ezerrel támogatnák a projektet, aminek a további 220 ezer eurós részét magunknak kellene felvállalnunk. Abban egyeztünk meg, hogy első fázisban felvállaljuk, majd kivárunk, hogy a közbeszerzés során lejjebb mennek-e a költségek. Mert az egész térségre kiterjedő projekt több mint 8 millió euró értékű, ezért ha a közbeszerzés során a költségek 13%-kal csökkennek, akkor a pályázat fedezheti az összes 400 ezer eurós költségünket. Ugyancsak Újkígyóssal közösen adtunk be egy közös adminisztrációfejlesztési projektet, ami ugyancsak 400 ezer euró értékű és 2 éven át havonta szervezett találkozókat feltételez egyszer nálunk, egyszer náluk. Ehhez egy kisbuszra, illetve a két polgármesteri hivatal információs rendszerének a teljes felújítására lenne szükség. Ugyanakkor mindkét hivatalban új hőszigetelő és világítórendszer beszerelése is szükséges lenne. A harmadik projektünk a Körösök Völgye Natúrparkkal közösen két Nagyzerindi és Feketegyarmati Napok megszervezésének a támogatását célozza meg. Az elmondottak újabb hatalmas papírmunkát feltételeznek, amiből azonban egyelőre semmi nem látszik. Tavaly már az év elején benyújtottuk az Országos Helyi Fejlesztési Programhoz (PNDL) egy 3 millió euró értékű pályázatot a községbeli ivóvíz- és csatornahálózat kifejlesztésére, ami azt jelenti, minden utcában vezetékes víz- és csatornarendszer működne, továbbá az ülepítő telep is a jelenlegi 500 fős méretűről 1500 személy kiszolgálására alkalmassá bővülne, a szükséges víztisztító berendezéssel együtt. A kormányhatározatban megjelent: Nagyzerind Község is nyert, tehát várjuk, hogy hívjanak a szerződés aláírására. Ha megtörtént, hozzáfoghatunk a műszaki terv elkészítéséhez, ezért minden pénteken telefonálok Bukarestbe. E procedúrák azonban nagyon elhúzódnak, rengeteg türelem és állhatatosság kell a teljes megvalósulásukhoz.

Kívánok hozzájuk elegendő türelmet és sok szerencsét! Köszönöm a beszélgetést.

– Én köszönöm a lehetőséget.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu
'