Kedd, 2018. december 18., 16.52
Gólyabál a Téglásban

Rock'n roll a szeretet és a béke birodalmában

Rock'n roll a szeretet és a béke birodalmában
Rock'n roll a szeretet és a béke birodalmában

A hatvanas éveket idézték meg az idei gólyabálon a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjai. A végzősök hippiként, illetve a rock'n roll megszállottaiként robbantak be a korabeli hangulatot idéző aulába, és örömmel köszöntötték népes közönségüket a béke és a szeretet birodalmában. Egy kis táncos ráhangolódás után színpadra szólították a félszegen bevonuló gólyákat és a lámpaláz oldása végett először a gólyaesküt mondatták el velük. Az újoncok fél lábon állva, kezükkel a szívükön ígérték a végzősök uzsonnával és puskákkal való ellátást, a tanároknak és felsősöknek való feltétlen engedelmességet és mindent, amit kértek tőlük. Majd sor került a tíz versenybe szálló pár bemutatkozására és a próbák kiállására. A hagyományos táncpróba és a közönséget is éneklésre bíró karaoke mellett ezúttal célba dobás, csípőringás és szívószálas spagettievés terén kellett bizonyítsák tehetségüket. A rangsorolásban azonban a döntő szerepet a magánprodukciók jelentették. A kilencedikesek ki is tettek magukért, sokszínű, ötletes és színvonalas produkciókkal álltak a zsűri meg a lelkesen szurkoló közönség elé. A felhozatalban szerepelt csodás palatkai néptánc, több nagyszerűen előadott dal, könnyekig nevettető humoros jelenetek és természetesen néhány modern tánc is. Míg a Csatlós Zsófia tanító néni elnökölte zsűri elvonult, rangsorolás végett, az aulában kisorsolták a harmadik zsák tombola-nyereményeit is, majd az iskola végzőseiből összeállt Lobonc Együttes teremtett fergeteges hangulatot. Már az Ivan & The Parazol Jól áll nekem az élet című kezdő dalukkal talpra állították a diákságot, a hatvanas-hetvenes évek twistjével, rock'n rolljával pedig a tanárokat, szülőket, nagyszülőket is kicsalogatták a táncparkettre. Mire a zsűri megérkezett az eredményhirdetéssel már nyoma sem volt a lámpaláznak. A felszabadult arcokról sugárzott az önfeledt vidámság. A végzősöknek sikerült olyan hangulatot teremteni, amelyben a gólyák megérezhették: jó helyen vannak, ahol szeretik és értékelik őket, és ahol bátran bontogathatják szárnyaikat. Csatlós Zsófia, zsűrielnök is örömmel pásztázta végig a sok nyílt, ragyogó tekintetet, bíztatva a gólyákat és elismerően szólva a bált szervező végzősökhöz. Majd sor került az eredményhirdetésre. A harmadik díjat Nagy Dorottya és Zală Daniel vitte el, második lett Tófalvi Ágnes és Osváth Mihály, népszerűségi díjat kapott Papp Evelyn és Măgureanu Sebastian, a gólya-királypár pedig Szász-Barra Boglárka és Kovács Áron lett. A Dévai Polgármesteri Hivatal, illetve számos további támogató jóvoltából mindannyian gazdag ajándékban részesültek.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu
'