Simonyifalván az elhurcoltakra emlékeztek

2017. február 5. 18:45 (vasárnap) /

72 év után is szomorú az emlékezés! Ez lehetne a mottója annak a megemlékezésnek, amelyet Simonyifalván tartottak, immár hagyományosan minden évben. Február 5-én, vasárnap a katolikus templomban megtartott ökomenikus istentiszteleten ft. Hegedűs János helybeli plébános, nt. Deák Bálint Sándor helyi evangélikus-lutheránus lelkész, valamint nt. Walther Sinn szemlaki evangélikus-lutheránus lelkész együtt imádkoztak a Szovjetunióba elhurcolt német nemzetiségű falubeliekért. Az igehirdetés után a szemlaki lelkész német nyelven is szólt az egybegyűltekhez. Közösen imádkoztak a tavaly elhunyt Kontrás Magdolna lelki üdvéért, aki eddig minden évben jelen volt Simonyifalván, az Arad megyei Elhurcoltak Szövetségének elnökeként. Ugyancsak hiányzott a szemlaki Tóth Éva néni is, aki túlélőként sokszor jelen volt ezen a megemlékezésen. Őt az elmúlt héten temették.

A szertartás után a hívek együtt átmentek a Simonyiak Háza udvarán levő emlékműhöz, amelyet megszentelt a plébános úr. Haász Tibor polgármester rövid köszöntőjében elmondta: sikerült az emlékezés eszméjét átadni a fiataloknak, hiszen évről évre egyre több gyermek vesz részt ezen a szomorú eseményen, ami a helyi pedagógusok érdeme. Brittich Erzsébet felolvasta az erre az alkalomra írt versét, majd közösen németül énekelték az elhurcoltak himnuszát.

Az emlékműre koszorút helyezett Haász Tibor és Parasca Teodor a tőzmiskei önkormányzat részéről, Brittich Erzsébet a leszármazottak és az Elhurcoltak Egyesülete nevében és Péter Dalma a Simonyi Imre Általános Iskola részéről. Gyertyagyújtás után az iskolában szeretetvendégség várta a vendégeket és a híveket, akik régi ismerősökként beszélgettek tovább, felelevenítve személyes élményeiket erről a kegyetlen eseményről.

Kép és szöveg,

 

Péter Dalma

Hozzászólások