JelenHaz
Csütörtök, 2019. július 18., 22.17
Jelentős magyarországi támogatás az erdélyi szórványoktatásnak

Sínre kerül az After school program

A téglásbeli délutáni foglalkozások eredménye sok országos szintű elismerésben is tükröződik
A téglásbeli délutáni foglalkozások eredménye sok országos szintű elismerésben is tükröződik

Az idén ősszel induló tanévtől a magyar állam anyagi támogatásával Erdély nyolc megyéjében, illetve Bukarestben térítésmentesen biztosítják a délutáni foglalkoztatást az anyanyelven tanuló elemista kisdiákoknak. A szórványbeli oktatás támogatását célzó program Hunyad megyére is kiterjed, ahol a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum elemi osztályai mellett délutáni foglalkozást biztosítanak ősztől Lupényban, Vajdahunyadon, Vulkánban és Szászvároson is.

– A magyar állam támogatta afterschool (iskola utáni, délutáni) program erdélyi kiterjesztését május utolsó hetében éppen dévai látogatása alkalmával jelentette be Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. A program erdélyi lebonyolítását az Iskola Alapítvány vállalta fel, így teljesen hivatalos pályázási rendszer által történik majd a költségek fedezése. Nevezetesen a gyermekek étkeztetése, szükség esetén a terembérlés, valamint a foglalkoztatást vállaló pedagógusok bérezése – közölte tegnap Balogh-Botár Károly Csaba, a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgató-helyettese.

Hunyad megyében már el is kezdődött az igénylések felmérése, hiszen az Iskola Alapítvány ennek alapján osztja majd le a forrásokat az erdélyi oktatási intézmények között. – A Téglás Gábor Elméleti Líceumban a tanítónők bevonásával készítettük el a felmérést, amelyet mai tanácskozásunkon összesítettünk. Ennek értelmében Déván, illetve a csernakeresztúri tagozatunkon összesen száz gyermek igényelné a délutáni foglalkoztatást. E létszámot augusztus elsejéig kell leadni az Iskola Alapítványnál, ezután dől majd el, hogy hány pedagógust biztosítanak ennyi gyermek mellé. Természetesen a pedagógusok személyét illetően a tanintézmények kell megtegyék a javaslatokat. A támogatónak azonban elég szigorú feltételei vannak: az afterschool rendszerben csak első fokozattal rendelkező szakképzett pedagógusok bérezését vállalják fel – magyarázta az aligazgató.

A délutáni programra gyakorlatilag már hosszú évek óta igény van és a dévai magyar oktatási központban különböző források megpályázásával igyekeztek is biztosítani azt. Természetesen sokkal bonyolultabban működött az egész és a támogatásokkal nem sikerült a teljes tanévet lefedni. Most végre egyszerűbbé és teljesen átláthatóvá válik a rendszer.  A magyar állam egyelőre tíz hónapra (idén szeptembertől jövő júniusig) vállalta fel e program finanszírozását, de az érintettek bíznak benne, hogy más támogatási rendszerekhez hasonlóan hosszú távú építkezést indul el ezzel a szórványoktatásban. – Diákjainknak, illetve családjaiknak mindenképp nagy segítséget jelent, hogy az elemista gyermek minden délben háromfogásos meleg ebédet kap és szakképzett pedagógus felügyelete mellett mélyítheti el a délelőtti tanórákon szerzett tudását. A román állam évek óta teszi-veszi az afterschool program bevezetését, de nem hajlandó elfogadni a tényt, hogy ehhez kiegészítő forrásokat kell biztosítani a tanintézményeknek. A magyar állam irányából jövő támogatás tehát óriási segítség, hiszen a széles körben igényelt, sokféle anyagi és jogi hiányossággal fenntartott rendszernek biztosít legalitást és teljes körű finanszírozást – összegzett Balog-Botár Károly Csaba igazgató-helyettes.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'