Szerda, 2018. február 21., 09.18
Interjú Pál Norberttel, az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet exelnökével

„Sok mindent kaptam az AMISZ-tól”

„Sok mindent kaptam az AMISZ-tól”
„Sok mindent kaptam az AMISZ-tól”

Január 20-án, szombaton az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) küldöttgyűlésén Pál Norbert három év elnökség után átadta a stafétát. De Norbert ennél sokkal több időt és energiát fektetett az AMISZ-ba, hogy hogyan kezdődött a történet, mesélje el ő.

 

– 2008-ban, az önkormányzati, illetve a parlamenti választások előtti kampány időszakban – akkor még diák voltam – úgy gondoltam, hogy kipróbálnám az önkénteskedést, elmentem plakátolni, szórólapozni. Akkor ismertem meg Albert Lászlót (2010-től 2015-ig AMISZ-elnök – szerk. megj.), Szabó Mihályt, az akkori AMISZ-elnököt, akkor hallottam komolyabban az AMISZ-ról, mint ifjúsági szervezetről, hallottam, hogy szerveznek ilyen-olyan programokat, rendezvényeket stb. Ezt követően 2009-ben vettem részt az első ifjúsági találkozón Simonyifalván, akkor nagyon megtetszett nekem az AMISZ. Elkezdtem járni különböző ifjúsági rendezvényekre, de akkor még nem voltam tagja az AMISZ-nak, csupán szimpatizáns. Ugyanabban az évben jutottam el először a Kaszoja Fesztiválra is, ahol rengeteg embert megismertem. 2010-ben Szabó Mihály ügyvezető elnök lett, tehát át kellett adnia az AMISZ elnöki tisztségét, ekkor került a helyébe Albert László. Ez egy emlékezetes esemény marad számomra: én éppen valami miatt ott voltam az RMDSZ-székházban, ahol ezeket a gyűléseket, választásokat bonyolították és bonyolítják a mai napig, akkor szóltak nekem, hogy: AMISZ-gyűlés van, Norbi, te is gyere ide! Felvázolták a helyzetet, mely szerint új elnökséget kell választani, majd megkérdezték, hogy a titkári tisztséget elvállalnám-e. Elvállaltam, és megszavaztak, így lettem az AMISZ-nál titkár 2010-ben. Innentől kezdve lettem vezetőségi tag. Ebben a pozícióban az ember már több mindenre rálát, jobban átlátja a dolgokat, a rendezvényeken (Kaszoja Fesztivál, bulik, ifjúsági találkozó, ifjúsági nap stb.) már nemcsak aktív résztvevőként, hanem szervezőként voltam jelen. 2013-ban jött az ötlet, hogy szervezzünk egy nagyobb méretű magyar bulit, ezt ifjúsági találkozóként meg is szerveztük az újaradi President Szállóban. Hosszú évek óta ez volt az első nagy klub-buli, mert azelőtt inkább házibuli jellegű összejövetelek voltak, nem túl sok résztvevővel. Ennek hatalmas sikere volt, és azóta már csak ilyen nagyobb méretű ifjúsági bulik vannak. 2013-ban kibővítettük az elnökséget héttagúra, azon a gyűlésen megválasztottak ügyvezető elnökké. 2015-ben Albert László betöltötte a 35 évet, és át kellett adnia a stafétát, akkor úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon jó kihívás lenne számomra. Akkorra már elég sok tapasztalatot szereztem, láttam a szervezetet belülről, láttam a hibáit, láttam, hogy mit kellene javítani, tenni a továbbiakban. Ekkor választott meg a küldöttgyűlés, 2015-től mostanáig voltam az AMISZ elnöke.

 

– Milyen volt akkor és milyen most az AMISZ?

– Ha össze kellene hasonlítani a régi szervezetet a mostanival, akkor úgy összegezném, hogy kicsit fiatalítottunk, megreformáltuk, és interaktívabbá, dinamikusabbá tettük az AMISZ-t. Most már azt hiszem, hogy sokkal többen ismerik a szervezetet.

 

– Van-e olyan konkrét megvalósítás, ami a nevedhez fűződik?

– Az arculatváltás. 2015-ben azt mondtam, hogy az első évet leginkább arra fogom szánni, hogy még jobban megismerjem a szervezetet, akkor döntöttük el, hogy az AMISZ-ra igenis ráfér egy reformálás. Az arculatra és a rendezvényekre egyaránt. Három év után el tudom mondani, hogy ezt sikeresen megoldottuk. Még amire nagyon büszke vagyok, hogy 2015-ben az AMISZ csapata nyolc taggal indult, három év után ez a kemény mag meghaladja a 20 főt, új embereket vonzottuk be és meg is tartottuk! Ez egy nagy siker. A másik az arculatváltás, a visszajelzések alapján egy brand-et alakítottunk ki, már csak a bulikból kiindulva is, melyeken anno 60–70 ember fordult meg, most 150–200 ember jön el. Amellett, hogy a résztvevők száma megsokszorozódott, most már olyan bulik is vannak, ahol népszerű magyarországi lemezlovasok teszik a zenét, ez is egy nagy dolog. De a rendezvényekre is sokkal többen jönnek el, mint néhány évvel ezelőtt. A Kaszoja Fesztiválra tavaly hat híres lemezlovast tudtunk elhívni.

Amit még sikernek könyvelek el, hogy az elnöki mandátumom alatt a fiókszervezetek újjáalakultak, illetve új fiókszervezet is alakult a zerindi és a zimándi, teljesen új csapattal.

 

– Miért adtad át a helyed?

– Én anno azt mondtam, hogy amikor egy megfelelő utánpótlást látok, akkor átadom a stafétát. Egyébként is most minden adott volt a váltásra: 10 éve ismertem meg az AMISZ-t, nyolc éve vagyok a vezetőségben – a 8-as a kedvenc számom, ez így egy nagyon kerek sztori, úgy döntöttem, hogy itt a megfelelő időpont átadni. A másik meg az, hogy tudom, hogy egy ifjúsági szervezetben néha jó a frissítés, a felfrissülés.

 

– Mit tudsz mondani az utódodról?

– Akkor sikeres egy vezető, ha utánpótlás követi. Nekem nem volt mindegy, hogy ki veszi át az AMISZ-t, hisz fontos, hogy továbbra is sikeres legyen a szervezet. Stuber Tiborban láttam azt a potenciált, hogy, amit elkezdtünk, azt tovább tudja vinni.

 

– Mit adott neked az AMISZ?

– Szép volt az elmúlt tíz év az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezetben, hiszen sokat tanultam, sokat fejlődtem, sokat szórakoztunk, de talán, ami a legfontosabb, hogy új embereket ismertem meg, új barátságok születtek, és hiszem, hogy ezek életre szóló barátságok maradnak. A csapatnak megígértem, hogy ezután is számíthatnak rám, akkor is, ha tanácsra van szükség, és akkor is, ha rendezvényeken kell segíteni.

Az AMISZ olyan élményeket nyújtott, amelyeket máshol nem kaptam volna meg: például vacsorázni Bródy Jánossal, Nagy Feróval, vagy Sterbinszkyvel egy jó baráti viszonyt kialakítani, ezeket máshonnan nem kaptam volna meg.

Ezúton is meg szeretném köszönni az eddigi támogatóknak a segítségét és a támogatásukat, itt kiemelném az RMDSZ Arad Megyei Szervezetét és tudom, hogy továbbra is fogják támogatni az AMISZ-t.

Nem utolsósorban, kijelentem, hogy nyugodt szívvel adom át az elnöki tisztséget, hiszen tudom, hogy jó kezekben lesz a szervezet. Sok sikert, Tibor! Sok sikert AMISZ! Hajrá, fiatalok!

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu