Péntek, 2008. november 21., 16.44 – Olivér
 
Magunkról
 
Böszörményi Zoltán  honlapja
Rokonai rejtegették a cserbenhagyásos gázolás tettesét

Sosem volt hajtásija

Adrian Lile
  
Csütörtök, 2008. augusztus 28., 21.30

A szerda délutáni cserbenhagyásos gázolás nagy felháborodást váltott ki a lakosok körében, a közúti rendőrség vezetője pedig jónak látta összehívni a sajtót az utóbbi hónapokban jelentősen elharapódzott jelenség kivesézésére.

Mint azt megírtuk: a baleset a Temesvári úton, pontosabban Újaradon, a központban történt; egy VW személyautó sofőrje elgázolt egy gyalogost (akit a kórházban kezelnek súlyos sérülésekkel), majd szívtelenül tovább hajtott. Még hajtásija sincs, az autó rendszámáról pedig kiderült, hogy hamis.

A tettes elmenekült a baleset helyszínéről, majd hogy félrevezesse a rendőröket, az autóját valahol Temes megyében rejtette el. A járműt meg is találták a rendőrök a tettessel együtt. A férfit csütörtökön vitték be az ügyészségre; cserbenhagyásos gázolás, gondatlanságból elkövetett bántalmazás, jogosítvány nélküli vezetés, illetve hamis rendszámú járművel való közlekedés vádjával vonják majd felelőségre.

Adrian Lile, a megyei közúti rendőrség parancsnoka csütörtökön számolt be a történtekről.

„Szerdán 14.20 körül értesítettek bennünket a súlyos balesetről. Két taxis – akiknek ezúton is köszönöm a segítségét – a tettes után eredt, de lemaradtak. Egy erősebb autó sofőrje is követni kezdte Ságig, amikor a tettes letért az útról és a mezőn keresztül menekült Temesvár felé. Mi is nyomába eredtünk, az autónak néhány darabját meg is találtuk a mezőn. Nem akart aszfaltos úton haladni, hogy megtévesszen bennünket. Temes megyei kollégáinkkal nagyszabású körözésbe kezdtünk, majd 19 óra körül azonosítottuk a tettest a Temes megyei Kenézfalvában. Autóját a rokonainál rejtette el, majd vissza akart térni Aradra, hogy alibit szerezzen magának” – mondta Lile főfelügyelő, aki szerint, ha a jelenleg medencetöréssel a kórházban fekvő áldozat nem lett volna erős testalkatú, meg is halhatott volna.

A megtalált gépkocsit Németországban jegyezték be, eddig még nem derült ki róla, hogy lopott volna. A rendszámtábláját azonban meghamisították, a sofőrnek életében nem volt hajtásija.

„Nem ez az első alkalom, hogy szabálytalankodó roma sofőrök sodorják veszélybe ártatlan emberek életét. Még volt egy szinte azonos eset Aradon, akkor is egy romát tartóztattunk le, hajtási nélkül vezette autóját. Ezek a személyek számtalan problémát okoznak nekünk, főként Vinga, Kovaszinc, Pankota környékén. Nehéz dolgunk van, mert az utóbbi években több ezer külföldön bejegyzett autót hoztak be Aradra. Ilyen esetben bonyolult procedúrán megyünk végig, míg azonosítjuk a tettest, ha cserbenhagyásról van szó” – nyilatkozta a parancsnok.

Minden bizonnyal pénteken dől el, hogy a cserbenhagyásos gázolás „főszereplője” szabadlábon marad, vagy előzetes letartóztatásba veszik. A férfi egyébként 21 éves, vingai és büntetett előéletű. Több bűnügyi dossziét tud maga mögött.

Arad megyében idén legalább 20 cserbenhagyásos gázolás történt. Ezek közül egy a gyalogos halálával végződött.
 

Szóljon hozzá

Hozzászólt: Visszanézelődő / Péntek, 2008. augusztus 29., 17.25

Kedves Nézelődő, vannak ezen a honlapon olyan anyagok, amelyeket javítani sem érdemes, újra kellen írja valaki más.

Hozzászólt: okoska / Csütörtök, 2008. augusztus 28., 21.46

mit nem ért, kedves nézelődő?

Hozzászólt: nézelődő / Csütörtök, 2008. augusztus 28., 21.39

Olvasószerkesztőt!