Hétfõ, 2018. január 22., 06.30

Spontán sztrájk Marosnémetin

A sztrájk idején az erőmű biztonságos működését az éjjeli váltásba beosztottak biztosították, akiknek munkaszerződésük értelmében tilos elhagyni a helyüket, míg a következő váltás át nem veszi a munká
A sztrájk idején az erőmű biztonságos működését az éjjeli váltásba beosztottak biztosították, akiknek munkaszerződésük értelmében tilos elhagyni a helyüket, míg a következő váltás át nem veszi a munká

Spontán sztrájkba kezdett csütörtökön a marosnémeti hőerőmű termomechanikai részlegének reggeli váltása  Később csatlakoztak hozzájuk a mérőműszerek monitorizálását biztosító alkalmazottak is. – A CEH élére közel négy hónapja nevezték ki az új vezetőséget, és mai napig nem tudjuk, hogy mi a szándékuk a vállalattal. Már régen be kellett volna mutatniuk a CEH jövőjét biztosító stratégiát. De egyelőre semmi ilyen irányú lépés nem történt. Tudni akarjuk, hogy mi lesz a marosnémeti erőmű sorsa – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Cristian Iştoc, a Solidaritatea Szakszervezet vezetője, aki szerint mintegy 150 alkalmazott tagadta meg csütörtökön a munkát. Elmondta továbbá, hogy folyamodványt nyújtottak be az energetikai minisztériumhoz, melyben kérik a CEH-nél alkalmazott béremelések nyomán kialakult egyenlőtlenségek rendezését. – Az emberek elsősorban azon háborodtak fel, hogy az új vezetőségnek jelentősen megemelték a fizetését, az alkalmazottak számára pedig bizottság alakult, mely azóta is elemzi a fizetésemelés, illetve az esetleges végkielégítések lehetőségét – fogalmazott a szakszervezeti vezető. Az alkalmazottak továbbá elégedetlenek a munkavédelmi felszereléseikkel is, és követelik, hogy Toma Petcu tárcavezető pénteken esedékes, Hunyad megyei látogatása során keresse fel a marosnémeti hőerőművet is. 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu