Hétfõ, 2017. szeptember 25., 01.48

Szétszedték az érettségit

Az új tanév egyik drasztikus változása, változtatása az érettségi vizsgákat érinti. Az oktatási minisztérium határozata szerint jövő évtől már a második szemeszter elején megtartják az érettségi szóbeli vizsgáit, már a dátum is ki van tűzve 2018. február 12-e és 22-e között. Majd bő négy hónap múlva, június 25–28. között tartják az írásbeli vizsgákat, az óvások utáni végleges eredményeket pedig július 9-én teszik közzé.

Liviu Pop tanügyminiszter ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: az érettségire készülő diákok által elsajátítandó tananyag fellazítását szeretnék ezzel elérni. A kiértékelés terén is változtatásokra készülnek: például többé nem fogják egyik megyéből a másikba vinni a dolgozatokat, de a tanárokat sem a javítóközpontokba. A tervek szerint a dolgozatokat beszkennelik, a tanárok pedig laptopról vagy számítógépről – akár otthonról is – javíthatnak, mert a biztonsági rendszernek köszönhetően nem fogják tudni, melyik tanuló dolgozatát javítják éppen. A szaktárca vezetője szerint így csökken a javítási folyamat költsége, másrészt a tanárokra nehezedő nyomás is kisebb lesz.

Az új tanév rendje szerint a félévi dolgozatokat a szemeszterek végére kell időzíteni, a tantárgyversenyek országos szakaszait a tavaszi vakációban tartják majd.

A második osztályos diákokat május 7–10. között mérik fel. A negyedik osztályos tanulók készségeit május 15–17. között tesztelik. A hatodikosok május 23-án és 24-én vizsgáznak. A nyolcadik osztályosok országos felmérőjére 2018. június 11–14. között kerül sor, az óvások utáni végleges eredményeket június 23-án teszik közzé. 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu