Péntek, 2018. július 20., 02.20

Szórványkarácsony a Kohézióval

Karácsonyi műsor a józsefszállási templomban
Karácsonyi műsor a józsefszállási templomban

December 22-én délelőtt zsúfolásig megtelt a Kós Károly Közösségi Központ: a hagyománynak megfelelően idén is családias hangulatú karácsonyi kézművestevékenységekkel, feldíszített teremmel, fenyőfával és alatta sok-sok névre szóló ajándékcsomaggal vártuk az egyesület nyilvántartásában szereplő családok gyermekeit és a tevékenységen részt vevő gyermekeket.

A különféle kézművestevékenységek során karácsonyi képeslapokat, az ünnepi asztalra kerülő egyedi díszeket készítettünk. A családias hangulatot fokozta a gyermekek jókedve, a bátrabbak alkalomhoz illő verseket mondtak, mások karácsonyi dalokat énekeltek és a jelenlevők tapssal jutalmazták meg a produkciókat. A németországi támogatóinknak köszönhetően, a gyerekek nagy örömére, több mint százötven tartalmas karácsonyi csomagot osztottunk ki!

Ezzel párhuzamosan, a „Keresztszülők program” keretén belül a németországi támogatóinktól érkezett névre szóló karácsonyi csomagokat és a tartalmas tanszercsomagokat is kiosztottuk. A „Szórványkarácsony a Kohézióval” című rendezvényünk az egyik összekötő láncszem a három síkon zajló humanitárius tevékenységeink között.

November és december folyamán a németországi támogatóinktól érkezett segélyadományok leosztásával foglalkoztunk. Előbb a nyilvántartásunkban szereplő családoknak vittünk csomagokat, majd több bánsági településre küldtünk ki segélyadományokat. Pár éves kitartó munka nyomán és a hamburgi TEMAH-csoport támogatásának köszönhetően egyesületünk humanitárius tevékenységeit még nagyobb mértékben sikerült kiterjeszteni. Sikerült felállítani egy hálóként működő rendszert, irányításommal, egyesületünk baráti körével és a lelkes önkéntesekkel több magyarlakta településre is juttattunk adományokat, számos rászoruló családnak biztosítottunk segítséget.

Köszönettel és hálával tartozunk adományozóinknak, az egyesületünk baráti körének, a lelkes fiataloknak, akik segítettek a humanitárius tevékenységek hatékony lebonyolításában. A „Varázsolj mosolyt az arcokra!” című akciónk a „Szórványkarácsony a Kohézióval” sorozatunk zárórendezvénye.

Egyesületünk ificsoportjával saját készítésű ajándékcsomagokkal és karácsonyi műsorral leptük meg a csáki öregek otthona lakóit, akik minden évben visszavárnak bennünket, majd a jószefszállási templomban is bemutattuk karácsonyi műsorunkat, így éltetve karácsonyi hagyományainkat, a kántálást.

 

Köszönjük mindazoknak, akik anyagiakkal, munkájukkal támogatták tevékenységünket. A Kohézió Egyesület nevében a szeretet, a hit, a bölcsesség kövezze lépteiket az új esztendőben!

 

Sipos Ilona beszámolója,

Kohézió Egyesület


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'