www.carrefour.ro
Péntek, 2010. július 30., 07.21 – Judit, Xénia
 
 
Irodalmi Jelen
Irodalmi Jelen Konyvek
Böszörményi Zoltán  honlapja
www.communitas.ro
www.szulofold.hu
www.corvinus.hu
Check Google Page Rank

Templombúcsú Pécskán

Templombúcsú Pécskán
  
Hétfõ, 2008. május 19., 09.00

Mint minden ilyen alkalommal, tegnap is zsúfolásig megtöltötték a hívek, meghívottak a pécskai római-katolikus templomot, hogy együtt ünnepeljék a helybéli katolikus közösség egyik legfontosabb eseményét, a Templombúcsút.

Az ünnepi misét ezúttal a tavaly pappá avatott, pécskai születésű Ft. Kocsik Zoltán celebrálta, de mellette ott volt Ft. Czeglédi Ferenc plébános, és Újkígyósról Ft. Czank Gábor plébános, akit elkísért a hívek egy csoportja is.

A Templombúcsú egyébként már szombaton este elkezdődött a templom melletti téren felállított színpadnál, ahol először az UNIROL Music, Löw Ernő muzsikált, majd a lelkes és nagyszámú közönséget a délvidéki Temerinből érkezett 3+2 (Bugyi Zoltán és Burai Károly zenekara) szórakoztatta.

Vasárnap aztán az ünnepi szentmisét követően ismét a színpadra fellépőkké volt a főszerep. A műsorban fellépett a Dombegyházi Május Néptánccsport, a Kisperegi Asszonykórus, a Pécskai Diákklub népi zenekara, valamint  a helybéli Búzavirág apraja-nagyja és a Păstrătorii Tradiţiei.

Este 21 óra után utcabál volt a Koktél zenekarral, éjfél előtt pedig tűzijáték.
 

Szóljon hozzá

Hozzászólt: MarikaBeke Australia / Csütörtök, 2009. november 26., 14.00

Czank Gabor plebanosnak csak gratulalnitudunk es sok- sok sikert a hivatasaban,ezt kivanjak Unokatesztverei ROBERT

Hozzászólt: Nagy István / Hétfõ, 2008. május 19., 17.20

Czank Gábor mintegy ötven újkígyósi hívével érkezett a búcsúra, úgy hogy Pécska központját gyalogos búcsús menetben tették meg.

www.hirtv.hu