Tiltakoznak a Kürtösi Szabadövezet cégei
Tiltakozó levelet küldött az Arad Megyei Tanácsnak a Kürtösi Kereskedelmi Szabadövezetben működő cégek egy csoportja, a levél másolatát a szerkesztőségünkbe is eljuttatták szombaton.
A tiltakozók – a levelet öt magáncég írta alá – azt sérelmezik, hogy a havazások óta a megyei önkormányzat nem takaríttatta le az Aradot a szabadövezettel összekötő megyei utat, következésképp gépjárműveik csak nagy késések árán, életveszélyes körülmények között jutnak el rendeltetésükhöz. A járhatatlan, balesetveszélyes útszakaszok miatt – néhány kilométeren csak egyetlen sávon lehet közlekedni – egy exportszállítmányt is le kellett mondaniuk, alkalmazottaik egy részét hazaküldték, mindebből pedig komoly veszteségeik származtak.
A panaszt tevő cégek szerint az övezetet adminisztráló Kürtös–Arad Kereskedelmi Szabadövezet Igazgatósága (és ezáltal a megye) költségvetése évente mintegy 600 000 euróval gyarapszik a területen koncessziós szerződések alapján működő cégektől beszedett illetékek révén. Éppen ezért úgy vélik: tiszteletlenség, ahogyan a megyei önkormányzat ezt a helyzetet kezelte.
A sérelmezők azt kérik a megye vezetőitől, a szabadövezetben dolgozó közel 1200 személyre, illetve a cégek beruházásaira tekintettel, sürgősen tegyék járhatóvá az Arad–Kürtös útszakaszt.
















