Több ezer hallgatóval és kilenc karral kezd a Vlaicu Egyetem

Írta:
2014. október 1. 16:59 (szerda) /

Több száz diák, megannyi tanár, számos meghívott (köztük aradi és megyei közintézmények vezetői) és neves személyiség részvételével nyitották meg az Aradi Aurel Vlaicu Egyetem mikelakai M-komplexumában a 2014–2015-ös tanévet.

A tágas építmény második emeletén megtartott ünnepségen Lizica Mihuţ, az Akadémiai Tanács elnöke, majd Ramona Lile rektor köszöntötte az egybegyűlteket, és kívánt sok szerencsét az elkövetkező időszakhoz. A megnyitóról objektív okokra hivatkozva mind az aradi polgármester, mind pedig a megyei tanács elnöke hiányzott, jókívánságaikat megbízott kollégáik tolmácsolták.

Az egyetem több ezer hallgatóval és kilenc karral kezdi az új évet, összesen közel 48 000 négyzetméteren elterülő oktatási bázissal.

Lizica Mihuţelnök „Isten hozott a Vlaicu egyetem családjában” mondattal kezdte beszédét, emlékeztetve a meghívottakat arra, hogy intézményük európai színvonalú felkészítést nyújt diákjainak, a képesítéseket igazoló diplomáik pedig az EU bármely államában érvényesek. Erasmus-programjaik keretében lehetőség nyílik arra, hogy hallgatóik más, a Vlaicu-val partnerségi kapcsolatban álló egyetemeken tanulhassanak.

Amint azt egyébként korábban az egyetem meghirdette, az új tanévtől középfokú szakképzést biztosítanak azon középiskolai végzősök számára, akiknek nem sikerült az érettségijük.

Az egyetemisták ligájának elnöke arra ösztönözte ifjú kollégáit (a diákokat), hogy vegyék ki részüket minél aktívabban az egyetemi életben, mert nagyon sokat tanulhatnak, és az csak a javukra válhat.   

Hozzászólások