Péntek, 2018. július 20., 03.48

Több mint 200-an jelentkeztek a gyulafehérvári bíróság 11 jegyzői állására

 
2010. június 10., 13.45
Csütörtök

Több mint 200-an iratkoztak be a gyulafehérvári Ítélőtáblának alárendelt törvényszéken meghirdetett 11 jegyzői állásra.

Cosmin Muntean, a gyulafehérvári Ítélőtábla szóvivője csütörtökön azt nyilatkozta a MEDIAFAX-nak, hogy a meghirdetett 11 törvényszéki jegyzői állásra összesen 209-en jelentkeztek.

Muntean elmondta, hogy 160-an a nyolc középfokú végettséget igénylő helyre jelentkeztek, 45-en padig a három helyre amelyek betöltéséhez felsőfokú képzettség szükséges.

Hangsúlyozta a legnagyobb érdeklődés a gyulafehérvári törvényszéken van, ahol a két helyre 67-en pályáznak.

Sokan vannak a gyulafehérvári bíróságon meghirdetett két jegyzői állásra is, összesem 40-en jelentkeztek.

Cosmin Muntean elmondta, hogy most a leadott iratcsomókat ellenőrzik, a versenyvizsgára június 21-én kerül sor, a számítógépes ismereteket ellenőrzik és egy írásbeli megmérettetésen vesznek részt a pályázók.

(Mediafax)


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'