Tőkés László visszavonul az európai parlamenti jelöltségtől

Írta:
2019. február 12. 16:35 (kedd) /

A közelgő EP-választásokról, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetéről és a terrorizmusért elítélt Beke István és Szőcs Zoltán ügyéről tartott 2019. február 8-án, pénteken sajtótájékoztatót Temesváron Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács  elnöke, valamint Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke.

Tőkés László az erdélyi magyar pártok EP-választási koalíciójának létrehozása mellett foglalt állást és a közös lista harmadik helyére Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökét javasolta.

Tőkés László szerint az erdélyi magyarság akkor érhetné el a legjobb eredményt a májusi európai parlamenti választáson, ha az erdélyi magyar pártok – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) koalíciós szerződést kötnének. A közös lista harmadik helyére Tőkés László az EMNP és az MPP közös jelöltjét, Szilágyi Zsolt EMNP-elnököt javasolja. Az Európa-parlamenti képviselő azzal indokolta javaslatát, hogy 2007-ben ő maga független jelöltként indult és 176 ezer szavazattal került be, míg az RMDSZ 282 ezer szavazattal két jelöltet juttatott be. A 2009-es EP-választásokon, amikor az RMDSZ-szel közösen állított jelöltlistát vezette Tőkés László, 431 ezren szavaztak a magyar összefogás listájára és ez akkor a szavazatok 8,92 százalékát jelentette. Tőkés László szerint most is az összefogás lenne a szavazatmaximalizálás legjobb eszköze, az erdélyi magyar képviselők pedig a Kárpát-medencei magyar képviseletet és a migrációellenes erőket erősítenék az EP-ben.

A fentieket Toró T. Tibor EMNP-ügyvezető elnök azzal egészítette ki, hogy a magyar pártok koalíciós listájának a szavazatok 5%-át kellene megszereznie a bejutáshoz, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a koalíciós javaslat elutasítása és nagy választási részvétel esetén az is előfordulhat, hogy az RMDSZ egyedül nem szerzi meg az 5%-os választási küszöb túllépéséhez szükséges szavazatszámot. „Nem szabad lebecsülni az összefogás mozgósító erejét. Ha létrejönne a magyar pártok választási koalíciója, ami eddig soha nem valósult meg, meg vagyok róla győződve, hogy az 1+1 nem 2-őt, hanem legalább 3-at jelentene” – mondta Toró T. Tibor, aki újságírói kérdésre válaszolva elismerte, hogy bár volt közeledés az EMNP és az MPP között, választási koalícióról és közös EP-jelölt állításáról még nem tárgyalt a két párt.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Petru Maior Tudományegyetem egyesítését Tőkés László a kolozsvári magyar és román egyetemek 1959-es egyesítéséhez hasonlította, amit annak idején Nicolae Ceauşescu személyesen hajtott végre. „A romániai magyar betegeknek joguk van magyarul beszélő orvoshoz” – mondta Tőkés László, aki az önálló magyar orvosi egyetem helyreállítása mellett foglalt állást vagy kompromisszumos megoldásként legalább egy önálló magyar kar létrehozását szorgalmazta az egyesített egyetemeken belül.

A Csíkszeredában fogva tartott magyar „terroristák” ügyével kapcsolatban Tőkés László azt nyilatkozta: a román államelnök, aki ráadásul kisebbségi származású, megtehetné, hogy a közelgő pápalátogatás alkalmával, az emberiesség nevében kegyelemben részesítse Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.

Végezetül Tőkés László a Nyugati Jelennek nyilatkozott az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos terveiről: „Egy riporternek legutóbb azt nyilatkoztam, hogy a sportolóknak és a művészeknek tudniuk kell, mikor vonuljanak vissza. Én úgy ítélem meg, hogy az Európai Parlamentben tehetségemnek és életkoromnak megfelelően kifutottam a pályámat, ennek megfelelően visszavonulok a jelöltségtől. Ez nem jelenti azt, hogy ne folytatnám töretlenül azt a munkát, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács élén végzek, egyelőre intézményesen ez a lehetőség adott számomra. Azt mondhatom, haszna is van az Európai Parlamentből való visszavonulásomnak: több figyelmet és erőt fordíthatok az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban, az autonómia mozgalomban viselt szerepem betöltésére és munkám elvégzésére” – nyilatkozta Tőkés László EP-képviselő.

Hozzászólások