Tömbházak a temetőben
Heves vitákat okozott a dévai tanács mai ülésén Mircia Muntean polgármester tömbházépítési határozattervezete.
Nem is csoda, amikor úgy akar két toronyblokkot építeni zsebkendőnyi területen, hogy a szakbizottságok, az áram- és telefonszolgáltató vállalatok és a római katolikus egyház ellenzi a tervet. Amely ráadásul áthág egy 1997-es egészségügyi minisztérium által kiadott rendelet!
Miről is volt szó tulajdonképpen? Mircia Muntean polgármester a város szélén, a római katolikus temető tőszomszédságában, zsebkendőnyi területen akar építeni egy nyolc és egy kilenc szintes tömbházat. A helyszínen járva, bárki meggyőződhet, hogy az elképzelés szögesen ellentétes a józan ésszel: még egy négyemeletes tömbház sem férne, el, nemhogy két torony! Sőt, melléjük még 10 parkolót és utat is akarnak építeni.
Pogocsán Ferdinánd, Déva egyetlen RMDSZ-es tanácsosa foggal-körömmel küzdött a terv ellen. Az urbanisztikai bizottság elnökeként számos érvet hozott föl a terv ellen. Mégis heves vita alakult ki közte és a liberális polgármester között.
Mivel kizárt, hogy a nyolc- illetve kilencszintes tömbházak elférnének az Eminescu utca és a Micro 15-ös negyedben lévő romai katolikus temető közötti parányi telken, alighanem a temetőből hasítanának ki egy szeletet az építkezésre. A polgármester és a tervező mérnök az ellenkezőjére fogadkoztak, sőt, azt is állították, hogy még 10 parkolóhely, és út is elfér oda. Mivel a valóságban olyan 1200 négyzetméteres területet a tervben 3000 négyzetméteresnek tűntették fel, a különbséget alighanem a temetőtől veszik el. Az áram- és telefonszolgáltatók ellenzését a polgármester és a tervező úgy próbálták semlegesíteni, hogy amikor majd elterelik az áram- és telefonkábeleket a beépítendő telekről, a két szolgáltatónak semmilyen kivetnivalója nem lesz. Az egészségügyi minisztérium határozatát, pedig egy állítólagos eredmény-tanulmánnyal (studiu de impact) kerülték ki, mivel úgymond utóbbinak nagyobb a súlya, mint a minisztériumi rendeletnek.
Mircia Muntean azzal vádolta Pogocsánt és a vele egyetértő tanácsosokat, hogy Déva fejlesztését gátolják. A tömbházakat eredetileg az Ulpia bevásárlóközpont mellett, amúgy is túlzsúfolt – ámde a mostani helyszínnél lényegesen nagyobb – helyen akarták felépíteni. A környékbeli lakosok heves tiltakozására az önkormányzat 2008-ban lemondott az eredeti tervéről. Mircia Muntean szerint a tanácsosok ezért tartoznak a városnak.
Csakhogy a most kiszemelt helyszínen az utóbbi két évben korszerűsítés történt. A korábbi nyomorgócpont helyén játszótér épült gyerekeknek, olyan 25-30 autó befogadására képes parkoló, illetve új járdák és padok. Erre az önkormányzat közel hárommilliárd régi lejt fordított 2008-ban és 2009-ben, hangsúlyozta Pogocsán. Amennyiben a helyszínen tömbházakat építenének, a fejlesztésre szánt eddigi összeg kidobott közpénzzé válik.
Pogocsán – s néhány kollégájának – érvelése azonban hidegen hagyta a tanácsosok többségét. 12-en megszavazták a tervet, 7-en ellene voksoltak, míg egy tanácsos tartózkodott. Bármennyire ellentétes a józan ésszel és az érvényes jogszabályokkal, a tervezet átment.
Vajon a DNA mit szól hozzá, morfondírozták hangosan a szavazás kimenetelével elégedetlen PSD-s és – kisebb mértékben – PNL-s tanácsosok. Korábban ugyanis a polgármester hasonló lépései miatt nemcsak Muntean, hanem a tanácsosok is rendszeresen kellett felkeressék a DNA-t.





















Polgármester úrnak (drakula unokája), is kellene gyűjtést szervezni, mondjuk az ezüst golyót én is túlzásnak tartom, de fa karó hozz, szívesen beszállnék !!!
Nem engedhetjük meg neki, hogy ismét meglopjon! Mutassuk meg, hogy igenis van "magyar összefogás" és nem hagyjuk garázdálkodni Őseink földjein. Gyűjtsünk tiltakozó aláírásokat, ahogyan az ortodox testvéreink tettek, hátha közösen megakadályozhatjuk ezt a szörnyeteget. Ne hagyjuk Pogocsánt egyedül harcolni!!!
Kedves Polgálmester Úr!
Önben nincs egy szemernyi jó érés sem.
Úgy akar házakat építeni, hogy az áramszolgáltaltó is ellenzi...Akkora területen hol játszanának a gyerekek?Netán a temetőben?
Árulja el Uram! Mennyit kapott az építettőtő?!
Polgármester Úr!
A holtakat hagyja békében pihenni!
Az élőknek pedig élhető lakótrületet biztosítson!
Tisztelettel:Eszter
A polgármester úr, ennyi ésszel, meg egy veder mésszel szobafestő is lehetne, ( persze ha elvégezné az iskoláit )
Remélem, talál egy elmegyógyászt, aki kezelje.