Kedd, 2018. október 16., 22.37
VIVA Pumori expedíció

Török Zsolt visszatért a Pumorihoz

2017 tavaszán Török Zsolt aradi alpinista Vlad Căpuşan kolozsvári hegymászó társával kinéztek maguknak egy újabb hétezrest, ezúttal az Everest lányaként is emlegetett Pumori-csúcsot (Himalája) a maga 7610 méterével. Egy hónapos mászás után az extrém időjárási viszonyokkal, lavinákkal küzdve, életüket kockára téve, kemény harcok után úgy döntöttek, hogy visszafordulnak.

Akkor Zsolt a következőket nyilatkozta a Nyugati Jelennek: „Erőnkön felül teljesítettünk, de a Pumori most visszautasított, és mi nem erőltettük. Visszajövünk még a 7160 méterért, hiszen a magasság marad, mi viszont majd felnövünk hozzá és kapunk még egy második esélyt.”

Idén szeptember végén elérkezett az idő, és Török Zsolt ezúttal harmadmagával indult a Himalájába, társai ezúttal Teofil Vlad, a közismert argeşi hegymászó és Romeo Popa prahovai hegymászó.

A VIVA Pumori expedíció tagjai szeptember 25-én repültek Nepálba, és ezt követően elkezdték az akklimatizálódást. A fiúk a közösségi hálón osztják meg „lépéseiket”, legutolsó, október 8-i bejegyzésük szerint eltöltöttek egy éjszakát 5600 méteren, kettőt 5900 méteren miután feljutottak a 6100 méteres Lobuche-csúcsra.

„Az akklimatizálódás ezúttal sem volt könnyű, sem túl kényelmes. A fejfájás és az álmatlanság mellett azonban öröm volt az álomszép látvány és a Lobuche-csúcsra mászás. Nem ütköztünk rendkívüli nehézségekbe, élveztük az érzést, a mászást egy olyan helyen, amelyet fokozatosan fedeztünk fel a számunkra már megszokottá vált tömény köd ellenére. Ma bizalommal, de izgalmakkal telve térünk vissza a Pumori alaptáborba” – írta Vlad Teofil október 8-i bejegyzésében.

A VIVA Pumori expedíciót öthetesre tervezték a tagok.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'