Hétfõ, 2018. június 18., 04.46
A III. Nagyzerindi Disznótoros sikere

Tovább szőtték a barátság, az együttműködés szálait

A böllérverseny szervezettségében, lebonyolításában a Kisdisznók csapata vitte el a pálmát
A böllérverseny szervezettségében, lebonyolításában a Kisdisznók csapata vitte el a pálmát

Harmadik alkalommal szervezték meg a hétvégén Nagyzerindi disznótoros címmel azt a böllérversenyt, amelyre a községbeliekkel együtt, összesen 9 csapat nevezett be. Közülük három anyaországi: Okányból Szívós László polgármester vezetésével, Kötegyánból Nemes János polgármester vezetésével, míg Újkígyósról Szebellédi Zoltán polgármester nem tudott eljönni, a csapata viszont megérkezett. A hazaiak közül újdonságnak számított a péli csapat, amely Ács Tibor alpolgármester vezetésével érkezett. A Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal csapata a Kisdisznók névre hallgatott, tagjai zerindiek és gyarmatiak vegyesen. A Bioventura mezőgazdasági vállalkozás csapata, a feketegyarmati Agromec vállalaté és a Bihar megyei Köröstárkány csapata is benevezett a böllérversenyre. Utóbbiakkal a békési polgármester jóvoltából jött létre a kapcsolat, ugyanis ő indítványozta a Fekete-Körös mentén fekvő településeknek a találkozóját, amit viszont Nagyzerinden szerveztek meg.

 

 

Disznóölés EU-szabályok szerint

 

Szombaton reggel 7 órakor a csapatok Simándi Sándor polgármester és Komlósi Róbert alpolgármester vezetésével elvonultak azokhoz a házakhoz, ahonnan a Hivatal a levágásra kiszemelt sertéseket vásárolta. Azokak az EU-normáknak megfelelően, előbb áramütéssel elkábították, majd leszúrták, a vért összegyűjtötték. A levágott sertéseket a központi piactéren elkészített feldolgozó helyekre szállították, majd minden csapat az általa kedvelt hagyományos módszerrel megperzselte, a megmosott, megtisztított állatokat trancsírozták, majd a fedett piactér asztalain folytatódott a feldolgozás. Begyújtottak a katlanokba, hogy az üstökben megabált alapanyagokból saját receptek alapján elkészítsék az egyik végterméket, a hurkát. Ugyanakkor a másik elbírált végtermék, a kolbász alapanyagait is összedarálták, megízesítették, kolbászbélbe töltötték.

A kinti munkával párhuzamosan, a kultúrotthon melletti konyhán is szorgoskodott Komlósi Piroska, Sándor Julianna és Balázs Irénke. Előbb vöröshagymába ágyazott sertésvért sütöttek a bölléreknek és a vendégeknek reggelire, ebédre toros káposzta készült és húst sütöttek, míg vacsorára az elbírált kolbászt és hurkát sütötték meg.

No, de ne rohanjunk előre, hiszen addig még sok minden történt: a polgármesteri hivatal alkalmazottjai is derekasan kivették részüket a vendéglátásból, ugyanis a Disznótoros rendezvény alatt kávéval, forralt borral szolgálták ki nemcsak a résztvevőket, hanem a nézelődőket, a vendégeket is. A disznótoros, farsangi hangulatot nagyban feldobta a helybeli fúvószenekar megjelenése, amelynek tagjai nt. Dénes József lelkipásztor vezetésével, Ladányi Lajos harmonikással kiegészülve zenei aláfestést biztosítottak a nótázáshoz, a farsangi, disznótoros vidámsághoz. A piactér bejáratánál Jakab József készítette a kürtős kalácsokat, amelyeknek a nótázás, a borozgatás közben jó keletük volt. A kötegyáni Kisgömböc csapat gerincét a képviselő testület alkotta. Nemes János polgármester vezetésével külön sátorban készítették, sajátos fűszerezéssel sütötték meg a vért, utána ugyancsak sajátos fűszerezéssel a húst, császárszalonnával, de kötegyáni ízeket vittek a kolbász, illetve a hurka készítésébe is. Példának okáért, náluk a véres hurkát kaporral ízesítik.

 

 

Böllérlesen

 

A böllércsapatokat munka közben is meglátogattuk.

Az újkígyósi csapatnak a tagjai, Bedő Pál, Kóc János, Borsos János, Varga Anikó, Turovszky Krisztián és Szőke László a Benkó Hús cég alkalmazottai, ezért a vállalatnak a szokásos termékeit készítették el.

A zerindi és gyarmati böllérekből összeállt Kisdisznók csapata komoly felszereléssel érkezett – Badányi Ferenc, Mészár István, Szilágyi Gyula, Pálóczy Károly, illetve ifj. és id. Dávid Zsolt minden készítménynél hagyományos módszert alkalmaztak, bevetve a csontvágó gépet is.

Az okányi csapat Szívós László polgármester vezetésével vágott bele a versenybe Nagy Lajos, Márta Lajos közreműködésével dolgoztak vidám hangulatban.

A Bihar megyei Köröstárkány csapatának a kapitánya, Antal Ferenc, Antal István fővezér, Antal Péter fő hentes, Mikle Zsolt, Mikle György és Farkas Zoltán menedzser összeállításban versengett – ők gyakorlatban nem szenvednek hiányt, hiszen évente 15 sertést is levágnak.

A Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal böllércsapatát Molnár Imre, Hízó János, Kerekes József, Bondár Zoltán és Kátai Sándor alkották.

A Bioventura csapata tavaly jól szerepelt, ezért idén is komolyan készült: Illyés Krisztina, Mészár Zsolt, Gáll Barna, Fodor József, Kiss Csaba, Szőlősi Sándor, Erdős Levente, Országh Nándor és Kasza Fláviusz személyében. A csapatot erősítette a vadászi Kovalcsik Julianna, aki finom sós, illetve édes hájas kiflit, valamint tepertős pogácsát sütött az alkalomra, aamellyel meg is kínálta a nézelődőket.

A feketegyarmati Agromek csapatában Debreczeni József, Kajtor Sándor, Mészár Attila, Hamzai Sándor és Erdős Sándor serénykedtek.

A péli csapat első alkalommal vett részt a böllérversenyen, de az otthon készült termékeiket is kiállították, kóstolásra ajánlotta Barna József, Maier Viorel, Ács Tibor, Máté Sebő és Barna Radu.

 

 

Értékelés

 

Téri István elnök vezetésével a négytagú zsűri a kolbászkészítés, a hurkakészítés, továbbá a feldolgozás szervezettsége, a munka során biztosított higiénia tekintetében ítélte meg díjakat.

A kolbászkészítés kategóriában I. Újkígyós, II. a kötegyáni Kisgömböc, ugyancsak II. helyezett Okány csapata.

A hurkakészítés kategóriában I. a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal csapata, II. a feketegyarmati Agromecé, III. Pél községé.

A böllérverseny megszervezése, lebonyolítása terén I. a Kisdisznók, mindkét település tagjaiból álló csapat; II. a Bioventura, III. Körösladány. A díjakat Simándi Sándor polgármester adta át.

A kiértékelést követően közösen megvacsoráztak, majd zeneszó mellett 23 óráig nótáztak, barátságosan elbeszélgettek, megvitatták a településeket még szorosabbra kötő kapcsolatok továbbépítésének a lehetőségeit.

A III. Nagyzerindi Disznótoros sikeréért köszönet jár a szervezőknek, a polgármesteri hivatal vezetőinek és alkalmazottjainak, akik messzemenően gondoskodtak a vendégekről, továbbá mindazoknak, akik a vendégek ellátásában kifejtett munkájukkal járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: en / Kedd, 2018. február 13., 19.33 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A cikk elejen azt irta, hogy a Hivatal csapata a Kisdisznok nevre hallgatott, utana meg van kulon Kisdisznok es hivatal?
Mielott megirja miert nem olvassa el a cikket?
Peli nem Teri. (menjen el fulorvoshoz is)
Sok van meg a nyugdijig Balta ur?
Van mar korkedvezmenyes is.Ideje lenne kihasznalni.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'