Továbbra is késik a nagykorúak „gyerekpénze”

Kiharcolták ugyan a népjóléti minisztériumtól,
hogy azok az iskolások is megkaphassák a gyereknevelési támogatást, akik
betöltötték 18. életévüket, de a havi 40 lejes pótlékot még mindig több hónapos
késéssel kapják meg a jogosultak.
Vannak, akik csak most vehetik fel a júniusi pénzt; attól is függ, hogy a nagykorúvá vált diák időben kérvényezi-e ezt, de a tanügyben dolgozók szerint azóta tart a késés, amióta megszűntették a csekk-könyveket. Azokat eddig kiosztották a tanulóknak, ám a nyilvántartást átvette a megyei munka- és családügyi igazgatóság. Az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport titkárságán – az iskolában körülbelül 70 a már nagykorú diákok száma – arra panaszkodtak, hogy hiába adják le minden hónap október 25-ig a pótlékra jogosultak névsorát, mert azt a jelek szerint nem vezetik a munkaügyi igazgatóságon. Sőt visszamenőleg is kérik a 18. életévüket betöltött diákok jegyzékét: áprilisban januárig, júniusban és szeptemberben megint az év elejéig visszamenőleg.
Szerettük volna megkérdezni a munka- és családügyi igazgatóságon az illetékesektől, hogy mi az oka a „gyerekpénz” késésének, és mikor térnek a rendes kerékvágásba, de nem volt kivel szóba állni, mert a támogatással foglalkozó irodát és munkatársait éppen költöztették, és keddig nem tartanak ügyfélszolgálatot. Annyi újdonsággal azonban szolgálhatunk az érintetteknek, hogy az igazgatóság Gh. Lazăr utcai székházában ezentúl ne a második, hanem az első emeleten keressék a gyereknevelési támogatással foglalkozó osztályt.













