Hétfõ, 2018. január 22., 06.29

Új Krassó-Szörény megyei RMDSZ-választások?!

Öt hónappal az április 17-i botrányos tisztújító RMDSZ-közgyűlés után végre válasz érkezett a több rendben benyújtott fellebbezésekre az Ügyvezető Elnökség részéről.

Az akkor megválasztott Bálint Mihály megyei elnök által elkövetett szabálytalanságokra, etikai és jogi vétségre mutattak rá a választást megóvó RMDSZ-tagok. Szeptember 13-i keltezéssel megérkezett az Ügyvezető Elnökség álláspontja, mely szerint a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság döntése szerint, valamint a megyei és szövetségi Alapszabályzatnak megfelelően a Krassó-Szörény megyei szervezetnek nincs szabályosan megválasztott elnöke. Ennek értelmében indokoltnak tartják, hogy az SZKT 2010. szeptember 25-i ülésén írja ki a rendkívüli tisztújítást. Javasolják egy öttagú bizottság megalakulását, melynek feladata lenne a küldöttgyűlés előkészítése, megszervezése és a szabályossági előírások ellenőrzése. Az Ügyvezető Elnökség álláspontját határozatjavaslatként a következő SZKT elé terjeszti elfogadásra.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: UDMR-S BANDA / Kedd, 2010. szeptember 21., 23.43 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Aszt hittetek meguszatok a naghi mocsosagot amit csinaltatok a multkor?
Hozzászólt: lajos / Kedd, 2010. szeptember 21., 21.13 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Hiába állnak ki a magyarok az igazságért, a románsággal megint győznek Bálinték.Most 25-én az SZKT-n meg kell tiltsák B.M-nak hogy kandidálhassa magát.
RMDSZ-es urak!!! Nem tudják, hogy a csalást meg kell büntetni?
Hozzászólt: Reménykedő. / Kedd, 2010. szeptember 21., 20.39 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Itt az ideje, hogy most minden magyar ember egyként álljon ki az igazságért és végleg elseperje a jelenlegi illegális bandát!(Bálint,Nagy,Beke,stb)
Hozzászólt: Júlia / Kedd, 2010. szeptember 21., 20.29 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Kedves Krox,
ha kételkedik bármiben is, keresse meg Bálint Mihályt vagy Rácz Virág Vilma városi RMDSZ elnököt, akik nevére érkezett az Ügyvezető Elnökség ÁLLÁSPONTJA!!!!!!!!!!!!!!!!
Hozzászólt: krox / Kedd, 2010. szeptember 21., 20.03 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Az Ügyvezető elnökség bizonyára egy levelet küldött, és NEM az álláspontját.
Ebben az ügyben kizárólag a Szabályzatfelügyelő Bizottságnak lehet DÖNTÉSE, amit az ÜE hivatalból továbbít az érintetteknek, kedves szerző.
Hozzászólt: Sándor / Kedd, 2010. szeptember 21., 15.29 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Ez nem igasság! Ez gazság!
Hozzászólt: ottó / Kedd, 2010. szeptember 21., 15.08 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Mit keres Bálint Miska az 5 tagu bizottságban? Azok után amiket csinált megint kandidálhat?
UDMR-FŐNÖKÖK! Holv van itt az ugazság?
Hozzászólt: Sándor / Kedd, 2010. szeptember 21., 09.22 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Na végre! Csak lesz igazság?

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu