MINDEN MAGYAR SZÁMÍT!

Szerda, 2012. május 23., 20.30 – Dezső

Újjászületésről álmodó kosárfonás

Újjászületésről álmodó kosárfonás
Újjászületésről álmodó kosárfonás

Valamikor a kosárfonás és a fűzfavesszőn alapuló dísztárgykészítés jövedelmező, szép napokat megért kézműiparnak számított, hiszen Arad megyében is volt néhány kosárgyár. 

Get Adobe Flash player

Az olcsó műanyagkosarak és -zacskók, fröccsentett kellékek térhódításával, a természetes anyagból fonott használati eszközök, dísztárgyak iránti kereslet fokozatosan csökkent. Az iparágnak a kegyelemdöfést talán éppen a jelenlegi gazdasági világválság fogja megadni, amikor az amúgy is beszűkült piaci lehetőségeket a pénzhiány, a megélhetési gondok súlyosbodása tetőzi.

Hogy valóban így van-e, Arad megye egyetlen működő kosárfonó és fűzfavessző alapanyagot felhasználó vállalkozásának, a Romimplet Rt. mikelakai üzletét kerestük fel, ahol Gal Maricuţa üzletvezetővel beszélgettünk. Amint elmondta, a több mint 25 éves tevékenységet maga mögött tudó vállalat a Mureşul Kisipari Szövetkezetből ered, amelyik többszöri átszervezésen ment keresztül, mígnem a kosárfonó részleg önállósult. A szebb időkben több mint 100 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás a nyersanyagellátás, illetve a gazdaságot sújtó többi tényező hatására a termeléssel arányosan az alkalmazottak létszámát is a töredékére, 25-körülire zsugorította. A Kisjenőn, Szentannán, illetve Seprősön működő műhelyekkel rendelkező Romimplet fennmaradása főként azoknak a szorgalmas embereknek köszönhető, akik a bérszint befagyása után is megértették: a lakosság igényeit továbbra is ki kell elégíteni természetes alapanyagú, hazai termékekkel. Tehát a vállalkozásnak működnie kell, ezért nem hagyták azt cserben. Az alapanyagul szolgáló fűzfavesszőt a földosztás következtében visszaszolgáltatott területek tulajdonosaitól szerzik be, illetve a fűzfavesszőt termelő vállalkozóktól. Természetesen, drágábban, mintha továbbra is maguk termesztenék azt. A termékeik zömét továbbra is a változatos formájú bevásárló kosarak, fonott bútorok, cica- illetve kutyatartó kosarak, ruhás kosarak képezik, de a divattal is megpróbálnak lépést tartani, ezért igen változatos skáláját állítják elő a dísztárgyaknak. A gazdasági világválság elbátortalanította a külföldi megrendelőket is, közülük manapság csupán Svájcba és Ausztriába szállítanak a fonataikból, illetve a hazai piac igényeinek próbálnak minél hatékonyabban megfelelni. A vásárlóközönség változó igényeit állandó teszteléssel próbálják nyomon követni, ezért hetente 4-5 új modellt dobnak piacra.

Az utóbbi időben egyre erőteljesebben kibontakozó zöld mozgalom, amelyik mindenben a természethez való visszatérést, a természetes anyagok használatát, népszerűsíti, a kosárfonók jövőbe vetett hitét is nagyban táplálja.

Ebből a meggondolásból, idén rekordszámú kiállításon, terméknépszerűsítő rendezvényen vettek részt, így az aradi, illetve a temesvári szakkiállításokon is. Ugyanakkor a bukaresti RomExpo nemzetközi vásárra is elvitték termékeiket, amelyek az ország nyugati régiójában működő, hasonló profilú vállalatok termékei között végzett értékelés során az igen előkelő II. díjat érdemelték ki. Abban reménykednek, hogy e siker talán ad akkora lendületet, lelki erőt a kitartáshoz, hogy átvészeljék még azt a kritikusnak ígérkező egy-két szűk esztendőt, ameddig újraéled a vásárlóerő, illetve a lakosság érdeklődése is nagyobb mértékben visszafordul a természetes anyagok felé – mondta el erőltetett reménysugárral Gal Maricuţa üzletvezető.

Talán nem is gondolnánk, hogy a szebb napokat megért hazai kosárfonásnak, a kézművességen alapuló kisiparnak magunk vagyunk a sírásói. Mert ha nem osztogatnák ingyen, bármilyen megvásárolt áruval, úton-útfélen a nejlonzacskókat, hanem csupán a természetben felbomló papírba csomagolnák, bevásárlás céljaira sokkal többen igényelnénk újra az autóstáskába, retikülbe ugyan bele nem gyömöszölhető, de a vásárolt portékát sokkal hatékonyabban óvó, mutatós, fűzfavessző-kosarakat. Önmagunkra és a természetre egyaránt káros életmódunknak azonban ez csupán egyetlen, piciny vetülete.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Lac / Hétfõ, 2011. október 10., 17.30 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

„Lassan! Élj lassan!”
Hozzászólt: Timea / Szerda, 2011. január 12., 20.37 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Nagyon örvendetes lenne, ha az emberiség újra felfedezné a természetes alapanyagú használati tárgyak esztétikai szépségét, praktikusságát, hosszú élettartamát és nem utolsósorban környezetkímélő voltát. A kosárfonás egy nagyon szép, ősi népi mesterség. Reméljük a termékek újra kelendőek lesznek az emberek növekvő környezettudatosságával, ahol nem az olcsóságot, hanem a minőséget és a praktikusságot részesítik inkább előnyben.
Hozzászólt: Erika / Hétfõ, 2010. április 19., 12.42 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Gratulálok! Nagyon sok hasonló cikkre lenne szükség, amely a szemléletformáláshoz szükséges. A mi városunkban pl. magas talajvizes, mocsaras területen is inkább fűzfatelepet hoztak volna létre, mint a TESCO-t és az óriási parkolóját. Bár kevesebb munkahely létesült volna és a vesszőtermékek tömeges eladásának az idejére és még várni kell. De szerintem jó irányba haladunk, bár igen lassan.
Üdvözlök Mindenkit, aki természetes alapanyagokból hoz létre használati tárgyakat és kérem a kedves Emberiséget, hogy becsülje meg a munkájukat, mert Ők ezzel nem a Földet terhelő szeméttelepek térfogatát növelik!

Jelen
Communitas
Bethlen Gábor
Irházi János
Puskel Péter
www.mti.hu
www.hirkereso.ro