Vasárnap, 2018. január 21., 02.43

Újra a Téglást szépíti a Vas megyei Szupercsapat

Fehér Ferenc ikervári polgármester örömmel bővíti a két közösség közti kapcsolatot
Fehér Ferenc ikervári polgármester örömmel bővíti a két közösség közti kapcsolatot

Tizennégy tagú ikervári önkéntes csapat szépíti újra a héten a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumot. – Tavaly kerültünk szorosabb kapcsolatba a dévai közösséggel, és rögtön felajánlottuk, hogy segítünk az iskola aulájának kijavításában. Az itteniek szeretetteljes fogadása nagyon fellelkesítette a csapatot. Idén már annyi volt a jelentkező, hogy szinte buszt kellett rendelni. Végül 14-en jöttünk, és öt nap alatt az iskola egyik lépcsőházát, egy folyosószakaszt, illetve a második emelet 5 tantermét javítottuk, meszeltük ki. Az általunk hozott 13 vödör, egyenként 25 kg-os festék már a harmadik nap elfogyott, így egy kis kiegészítésre volt szükség, hogy folytathassuk a munkát. Nagy öröm számunkra, hogy itt lehetünk, és a két vidék között folyamatosan bővíthetjük a kapcsolatot – fogalmazott Fehér Ferenc, Ikervár polgármestere, aki maga is lelkesen segíti társainak a munkáját.

A kapcsolatbővítés terén több síkot is megemlített: a tavalyi iskola-festés után télen Márton Ferenc Vas megyei alelnök társaságában 3 vállalkozó félmillió forintnyi adományát hozták el a megye óvodáiba Mikulás-ajándék formájában. Közben a vajdahunyadi óvodával is testvérkapcsolat van alakulóban és a lozsádi közösség is egyre aktívabban van jelen az együttműködésben. – Lozsádra már húszzsáknyi ruha- és játék-adományt gyűjtöttek az ikerváriak, aminek most sikerült elhoznom az utolsó részét. Közben tízfős csapatot hívtunk meg a faluból az e hétvégén megrendezendő ikervári falunapokra. Nagy öröm számunkra, hogy vendégül láthatjuk a falu román polgármesterét is, aki nagyon nyitott e kapcsolatra. Célunk, hogy az együttműködés tovább bővüljön. Az iskolák sportcsapatai között is szeretnénk kapcsolatot szőni. Nyáron egy motoros társasággal keresem majd fel a megyét. Jövőre pedig szeretnénk újra visszatérni a Téglásba, festeni, padolni, asztalos munkákat kijavítani, mert azt látjuk, hogy elkel a segítség és érezzük, hogy őszinte szeretettel fogadnak – mondta Fehér Ferenc polgármester.

Beszélgetésünk elején egy közös fotóra kértük fel a Vas megyei Szupercsapat tagjait. Ám mire rövid interjúnk véget ért, mindannyian szorgosan folytatták már a munkát. És csodálatos jókedvvel! Mert, bevallásuk szerint megtapasztalták, hogy adni jó!


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu