https://www.facebook.com/kelemenhunor.rmdsz
Csütörtök, 2019. szeptember 19., 15.47

Ünnepi előadás Aradon

Az Erdély Virtuózai kvartett produkcióját vastapssal jutalmazták
Az Erdély Virtuózai kvartett produkcióját vastapssal jutalmazták

Tegnap este az aradi Ioan Slavici Színházban kissé foghíjas nézőtér előtt került sor a március 15-i ünnepi előadásra, amelynek bevezetőjében Bognár Levente alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd meleg szavakkal ecsetelte a világ magyarsága számára rendkívüli jelentőséggel bíró évforduló, a múltbeli és jövőbeli összefogás fontosságát.

A továbbiakban a különböző szavalatok és énekszámok között az Erdély virtuózai kvartett szórakoztatta Brahms magyar, lengyel és német táncaival a közönséget. Kivetítőn Latinovits Zoltán szavalatait élvezhették két alkalommal, Víg Zsuzsanna és Cseh Adrienn, a Békés Megyei Jókai Színház művészei énekeltek, Harsányi Zsolt és Balogh József, a Szegedi Nemzeti Színház művészei az 1848. márciusi eseményeket elevenítették fel, majd Petőfi forradalmi költészetéből nyújtottak át egy csokorra valót. Ezt követően a békéscsabai művésznők az István, a király rock-operából énekeltek részleteket, utánuk kivetítőn megjelent az aradi tizenhárom és a Tizenkét pont. Tapasztó Ernő elszavalta József Attila A Dunánál című költeményét, majd Magyarország című dal közös eléneklésével ért véget az ünnepi előadás. A szervező, az RMDSZ Arad megyei szervezete a résztvevőket állófogadáson látta vendégül. A Tapasztó Ernő által rendezett műsor harmóniában volt az ünnep hangulatával.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: ingrid / Vasárnap, 2008. március 16., 13.05 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

tetszett a modern felfogas. joob volt sokkal, mint masokor.
Hozzászólt: Attila / Szombat, 2008. március 15., 08.41 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

továbbá nehogy elfeleltsük azt az iszanyatos hangmérnöki bakit, amivel a tisztelt vendégművésznőket oly kínos helyzetbe hozták.

A rendezés pontossága hagyott maga után némi kívánnivalót

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'