Vasárnap, 2018. május 27., 02.22

Utolsó simítások a Kultúrpalotában

Utolsó simítások a Kultúrpalotában
Utolsó simítások a Kultúrpalotában
Terepszemlét tartott csütörtökön az Aradi Kultúrpalotában Gheorghe Falcă polgármester. A Filharmónia számára kialakított épületrészekben – beleértve a pompás akusztikájú, díszes hangversenytermet – zajló összetett restaurálási munkák jelenlegi stádiumára volt kíváncsi, a felújításokat koordináló szakemberek tájékoztatták a részletekről.  

A város egyik legszebb, Szántay Lajos építész tervei alapján 1911–1913 között épült műemléke jelenleg két fontos intézménynek nyújt helyet. Az egyik a megyei tanács hatáskörében lévő múzeum, a másik a város által fenntartott Filharmónia. Jelenleg a Filharmóniát restaurálják – a múzeumot befogadó szárny is alapos javításokra szorul –, a munkálatok több szakaszból álltak: például az épületszerkezeti megerősítések, a víz- és csatorna-, valamint a villanyhálózat és fűtésrendszer felújítása, a tetőszerkezet és alagsor modernizálása és természetesen a belső terek, díszítőelemek restaurálása. Utóbbiak a szakemberek szerint a legapróbb részletekre is kiterjedő pontosságot és figyelmet igényelnek. A restaurátorok feladata, az eredeti tervrajzokhoz való hűséget szem előtt tartva megtisztítani, rekonstruálni és konzerválni a belső elemeket.      

A Filharmónia felújítási munkálatai során egy új, hidraulikus üzemű (hat férőhelyes) felvonó is épül, illetve egy akadálymentes felvonó mozgássérült személyeknek. 

Komoly odafigyelést, szakértelmet, ugyanakkor anyagi áldozatot igényel továbbá egy új orgona beüzemelése és az ahhoz tartozó állványzat felépítése a koncertterem színpadára. A város vezetői remélik, hogy a tekintélyes hangszerrel emelni tudják a koncertek színvonalát.

A polgármesteri hivatal saját költségvetéséből koordinálja a Kultúrpalotában zajló munkálatokat, melyekre összesen, hozzávetőlegesen 17,3 millió lejt különítettek el.

Gheorghe Falcă a terepszemle után azt nyilatkozta, ha befejezik a munkákat, Arad az ország egyik legszebb koncerttermével fog büszkélkedni. Minden bizonnyal ezt már maga a publikum és a Filharmónia előadóművészei is nagyon várják, hisz egyáltalán nem mindegy, hogy Csajkovszkij Diótörője (például) a Hadsereg Házában – ahol most koncerteznek a filharmonikusok –, vagy a Kultúrpalota hangversenytermében csendül fel, abban a teremben, ahol egykoron olyan tekintélyes vendégek léptek fel, mint Richard Strauss, Bartók Béla és George Enescu.

Csillag Emese


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas