Valakivel össze kell fognunk a céljainkért!

Írta:
2015. április 24. 19:05 (péntek) /

Bognár Levente megyei elnöktől, az RMDSZ XII. kongresszusán részt vett Arad megyei küldöttség vezetőjétől a Kolozsváron szerzett tanulságok felől érdeklődtünk.

Amint elmondta, a kongresszus mottója, az Újratervezés, számára azt jelenti: meg kell találni a megfelelő lépéseket a megfogalmazott prioritások megvalósítása felé. Mivel a szórványban élő magyarság e tekintetten halmozottan hátrányos helyzetben van, fokozottan oda kell figyelni e sajátosságokra. Az érdekképviselet számára elengedhetetlen az érdekérvényesítésnek a kivitelezése, ezért a választások bejutási küszöbét le kellene vinni 3%-ra, hogy minden fórumban ott lehessenek a magyarság képviselői is. Ugyancsak fontos feladat behozni a szervezetbe vagy a közelébe mindazokat, akik felelősen gondolkodnak a magyarság érdekében. Nagyon fontosnak tartja a fiataloknak a döntéshozatalba való bevonását, hiszen a jövőjükről van szó. Már régóta hangoztatják, de a kongresszuson is elhangzott, hogy alázattal a közösséget szolgálni állandó feladatnak számít.

Kérdésünkre, miszerint a két autonómiaforma, a területi, illetve a kulturális autonómia eddig sikertelen elérésének a módjait újratervezték-e, Bognár Levente hozzáfűzte: az elvárások, a célok ugyanazok, ezért a következő időszakban a Szövetségnek meg kell találnia azokat a módszereket, amelyekkel közelebb lehet jutni a céljaink megvalósításához. Sajnos, országos szinten nem vagyunk olyan helyzetben, hogy e célokat a többség támogatása nélkül megvalósíthatnánk. Erre leginkább helybeli módszereink alkalmasak, mindig együtt kell dolgoznunk valakivel, hogy többséget szerezve a céljainkat elérhessük. E partnernek a megtalálása a legnagyobb feladat – mondta el érdeklődésünkre Bognár Levente RMDSZ megyei elnök, aradi alpolgármester. 

Hozzászólások