Hétfõ, 2018. február 19., 03.56

Változások várhatóak az aradi infrastruktúrában

Változások várhatóak az aradi infrastruktúrában
Változások várhatóak az aradi infrastruktúrában

Kedden délután az aradi polgármester, Gheorghe Falcă sajtókonferenciát tartott, amelyen elmagyarázott több városfejlesztési projektet. A tavaly elindított „100 utca” pályázat munkálatai 2018-ban is folytatódnak, a polgármester azt tervezi, hogy idén nemcsak a hátramaradt 59 utcát fejezik be, hanem többet is. Tavaly két parkoló zónát újítottak fel, Mikelakán a sportcsarnok mellettit és az ócskapiac mellett. 2020-ig jelentős változások várhatóak a város területén, jelentette be Falcă, aki elmondta, hogy nem kevesebb mint 150 millió eurót fektetnek be Arad fejlődéséért, az összeg egy részét a városi költségvetés fedezi, részben pedig magánvállalatok és a Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) fedezik a költségeket. Falcă azt is hozzáfűzte, hogy több mint a fél Aradon munkálatok fognak zajlani. Az 50 millió euróval rendelkező városi felújítás nevű projektre (proiect regenerare urbană) eddig két vállalat nyújtott be ajánlatot. A pályázat megvalósításával az Alfa, Mikelaka (három részre osztva), Vlaicu (két részre osztva), a központ és a Készruhagyár (Confecții) negyedekben a tömbházak közötti zöldövezeteket, játszótereket és parkolóhelyeket újítanák fel. Mikelaka és Alfa negyed lakói örülhetnek: erről még nem nyilatkoztak, de a pályázat magába foglalja a két említett lakónegyedben az emeletes parkolók megépítését is, Mikelakán hármat Alfában kettőt. Egyelőre két emelettel (földszint és első emelet) rendelkeznek a tervek, de nincs kizárva az sem, hogy úgy építik meg őket, hogy lehessen még egy vagy akár két emelettel is bővíteni. 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu