Kedd, 2018. október 16., 05.20

Változott a miserend a dévai Szent Antal-templomban

Búcsú a dévai Szent Antal-templomban
Búcsú a dévai Szent Antal-templomban
Augusztus elsejétől változott a miserend a dévai Szent Antal-templomban. – A Gyulafehérvári Főegyházmegye vezetője, ft. Msrg. dr. Jakubinyi György-Miklós érsek és az Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárója, Orbán Szabolcs tartományfőnök egyeztetés nyomán úgy döntött, hogy paphiány miatt a brádi plébániát a két leányegyházával, Kristyor-Gurabarza és Boicával együtt a dévai Szent Antal-plébániához csatolják. Ez nyilván a helyi egyházközség életében is változást hoz, hiszen így Déván kívül további négy helyre kell kijárnunk 60 kilométeres körzetben, hiszen Nagyág már korábban is hozzánk tartozott. Az Egyházi Törvénykönyv (C.I.C.) 905. kánonja értelmében paphiány és lelkipásztori szükségből a helyi ordinárius megengedheti, hogy a papok megfelelő okból naponta kétszer, vasár– és ünnepnap háromszor is misézzenek. Így lelkipásztori okokból arra kényszerültünk, hogy lemondjunk egy dévai miséről. A helyi közösséggel egyeztetve úgy döntöttünk, hogy módosítunk a vasárnapi és ünnepnapi miserenden, illetve hétköznapokon is a reggeli szentmiséket korábban kezdjük, hogy idejében eljuthassunk a filiákba is – tájékoztatott fr. Főcze Bonaventúra dévai telepi plébános.

A döntés értelmében tehát augusztus elsejétől kezdődően a dévai Szent Antal-templomban vasárnap, illetve az ünnepnapokon bemutatott szentmisék sorrendje a következőképpen alakul: reggel 7.30 és délelőtt 10.30 órától magyar nyelvű, 9 órától román nyelvű szentmisét tartanak. Az esti szentmise elmarad. Hétköznapokon a reggeli szentmisék szintén 7.30 órától kezdődnek. A hétköznapi esti szentmisék változatlanul 19 órától lesznek megtartva.
– A miserend megváltoztatását igyekeztünk a helyi igényekhez is igazítani. Valójában az 1500 lelkes katolikus közösségnek vasárnaponként öt alkalom kínálkozik, hogy részt vegyen a szentmisén, az előbb említett három alkalmon kívül a városi ferences templomban is két magyar nyelvű szentmisét tartanak: reggel 9 és déli 12 órától. Bízunk a hívek megértő szeretetében, és arra kérünk mindenkit, imádkozzunk a papi hivatásokért, hogy legyenek lelkipásztoraink és ennél rosszabb helyzetbe ne jussunk – fogalmazott fr. Bonaventúra.                     

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'