JelenHaz
Hétfõ, 2019. december 09., 10.04
Tóth Péter verses előadása József Attiláról

Vasútállomás

Tóth Péter korhű öltözetben állt ki a gyerekek elé, mögötte a tábla: Vasútállomás
Tóth Péter korhű öltözetben állt ki a gyerekek elé, mögötte a tábla: Vasútállomás

Vasútállomás. Ez virított a táblán Tóth Péter mögött, aki „Hé, diákok, hé, tanárok, / Én, József Attila, itt vagyok” felkiáltással indította előadását. A magyar irodalom egyik legnagyobb költőjének verseiből készített összeállítást, közben mesélve annak gyermekkoráról és életéről.

Szerdán az Aurel Vlaicu Általános Iskolában és Zimándújfalun, csütörtökön a Csiky Gergely Főgimnáziumban, délelőtt az általános iskolásoknak, délben a líceumos tanulóknak adta elő műsorát Tóth Péter. A Bács-Kiskun megyéből, Kunszentmiklósról érkezett előadó szakmáját tekintve tornatanár. Első hallásra érdekes lehet a párosítás, ő viszont azt tűzte ki célul, hogy a test mellett a szellemet is formában tartja. Ennek egyik legjobb és legszebb módja a versolvasás, -tanulás és -mondás.

Elöljáróban rövid indoklást is adott arról, hogy miért éppen József Attia verseit szavalja. A felnőttek gyakran elfelejtik, hogy gyerekek is voltak valamikor, és azt hiszik, fegyverrel mindent meg lehet oldani – mondta ezt az ukrajnai háború kapcsán. József Attilának pedig rengeteg, a szabadságról szóló verse van.

A körülbelül egyórás összeállításban elhangzott a Mama című költemény is, igaz, teljesen más módon, mint azt megszokhattuk. A felháborodás és a harag kontextusában elszavalt vers teljesen új, ugyanakkor rendkívül hiteles értelmet nyert. Ráadásul keretbe ágyazva hallhattuk, melynek nyitó és záró verse a Tiszta szívvel volt. Az óra végeztével Tóth Péter a költemény születésének okával és idejével indokolta a szokatlan stílust. Elmondta, hogy József Attila igen feldúlt lelkiállapotban írta meg a költeményt;elképesztően haragudott anyjára, aki akkor már nem élt, szegény sorsuk miatt.

Tóth Péter a Határtalanulprogram egyik pályázatára jelentkezett. Összesen 147 iskolába viszi el a műsorait. Ezenkívül van egy összeállítása Radnótitól, valamint egy válogatás a neves költők legjobb verseiből. Aradi látogatásakor már túl volt a helyszínek kétharmadán.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'